A rajtaütés

Bár A rajtaütés szinte minden elemében távol-keleti darab, rendezője, Gareth Evans történetesen walesi, aki az indonéz küzdősportot, a pencak silatot kutatva lelte meg új otthonát, filmjeinek témáját és saját sztárját, a babaarcú Iko Uwais-t. Ő volna az a Rama nevű fiatal kommandós, aki újonc csapatával együtt egy gengszterfőnököt indul elfogni egy lepusztult toronyházba, ám a csapatot hamar leleplezik, és a mozivásznon rég látott brutalitással javarészt kiirtják. Csak néhány rendőrnek sikerül az első félórát túlélnie, de rájuk is rengetegen vadásznak a szűk folyosókon, és mivel a lőszerük elfogyott, a főszerepet a bozótvágó kések, tőrök és persze a puszta kéz veszi át, de olyan lenyűgöző – és hangsúlyosan kegyetlen – koreográfia közepette, ami egy horrorfilmnek is becsületére válna.
 
Nem véletlen, hogy sokan kiáltották ki már most az évtized akciófilmjének, ami ugyan költői túlzás, hiszen az első Die Hard-filmből is kölcsönző történet az elképesztő tempó és megannyi izgalom ellenére elég vékonyka, és a karakterekkel sem bajlódtak sokat, de maga a tény, hogy egy, a világ számára szinte ismeretlen országban alig egymillió dollárból készült mozi ilyen messzire eljutott, elég sokat elárul arról, hogy mennyire élvezhető.