Intim forgatás Diazékkal

Cameron Diaz és Jason Segel nem volt zavarban, amikor nyilvánosságra került közös pikáns videójuk. Sőt, a két színész büszkén vonult a vörös szőnyegen a bemutatón. Az ő Szexvideójuk (bemutató: július 31.) ugyanis más: ezt mindkettőjük tudtával készült, és nem kiszivárogtatták, hanem kimondottan a közönségnek szánták.
A vígjátékban Diaz és Segel egy 14 éve együtt élő házaspárt alakít, akik a mindennapi problémáktól kifulladóban lévő kapcsolatukat egy merész videóval akarják feldobni. A közösségi média korában azonban kiszámíthatatlan, hogy egy szigorúan magánhasználatra készült filmecskét ki mindenki fog majd élvezettel bámulni.
  
A két színésznek nem ez az első közös filmje, igaz, korábban még nem kerültek ilyen közel egymáshoz a vásznon. „Ezután a forgatás után elmondhatjuk, hogy igazán alaposan megismertük egymást” – mondta nevetve Diaz. Segel hozzátette: „Egy vígjátéknál egyetlen szempont van: legyen olyan vicces, amilyen csak lehet. Ez pedig azt is jelenti, hogy félre kell tenni a büszkeségünket, nem szemérmeskedhetünk.”  
 
A mozivásznakon világszerte milliók fogják látni az intim pillanatokat, ennek ellenére a forgatáson csak az lehetett jelen a szexjelenetek forgatásán, akinek muszáj volt. És ez mindössze három embert jelentett.
 
„A szexvideó forgatásán a kamerát a rendező, Jake Kasdan kezelte, ezért csak mi hárman voltunk a szobában – mesélte Segel. – Ettől biztonságban éreztük magunkat Cameronnal. Mindketten sokat forgattunk már, profik vagyunk, mégis zavaró lett volna, ha mikrofonosok, világosítók és sminkesek vesznek minket körül.” 


IC Press 
2014.06.27
|


Film premierek

Demóna: A sötétség úrnője

amerikai családi film, 118 perc, 2019

Zombieland - A második lövés

amerikai horror-vígjáték, 99 perc, 2019

Álomnagyi

belga-francia vígjáték, 99 perc, 2019

A lelőhely

amerikai-kanadai sci-fi, 100 perc, 2018
Játék
Tíz éve született a zenekar a Magyar Színház büféjében és szilveszterkor léptek fel együtt először „jelmeztelenül”.
Filmek a TV-ben
18:10
Nele Berlinben
német romantikus vígjáték, 2015
18:35
Willow
amerikai kalandfilm, 1988
18:50
Az igazság nevében
amerikai akciófilm, 2002
18:50
A mélybe
francia romantikus film, 2017
18:55
Kedves John!
amerikai romantikus filmdráma, 2010
A héten még látogatható a szürrealista kiállítás az MNG-ben. A szürrealista mozgalom Magritte-tól Dalíig. Válság és újjászületés 1929-ben. #salvadordali #renemagritte #szurrealista #szurreal #kiallitasajanlo #kulturalisajanlo
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.