Saul fia

est.hu:
10/10
|
olvasói
7/10 (125)
Nemes Jeles László filmje összesen négy díjat kapott Cannes-ban, köztük a zsűri nagydíját, és erre harminc éve nem volt példa, és nem csak ezért mondhatjuk el, hogy a Saul fia az elmúlt évek/évtizedek egyik legjelentősebb magyar alkotása.
Igaz, Nemes a poklok bugyrába rántja magával nézőit, amint szó szerint végigkíséri útján a koncentrációs táborok hírhedt sonderkommandóinak egy tagját. Ezek az emberek, kicsivel több fejadagért cserébe takarították ki a gázkamrákat, égették el a hullákat, keresték ki az értékeket a hátrahagyott holmik között, és elképzelhető, min mentek keresztül. Saul is robotként teszi a dolgát, míg egy halott gyermekben a saját fiát véli felfedezni, és el akarja temetni. Nekilát, hogy ehhez egy rabbit szerezzen, miközben társai lázadásra készülnek. Saul bejárja a tábort, és a kamera egy pillanatra sem engedi el. Ezt szolgálja a szűk, ma már ritkán használt 4:3-as képkivágás is, ám, még ha néha elmosódva is, a háttérben mindent látunk a borzalomból, a halálra várókat, majd a földön vonszolt testeket, a krematóriumot… 
 
Mindent hallunk, ami Saul körül történik, sőt látjuk megszületni az olyan történelmi momentumokat, mint a négy titokban készült fotót, a lőporgyártást és az auschwitzi lázadást. Egy ember arcán tükröződik minden iszonyat, mert itt az égvilágon semmi szépség nincs, piros ruhás kislány pedig végképp. A főszerepre kiválasztott Röhrig Géza költő - aki természetesen nem képzett színész - fantasztikus választás volt. Eszköztelensége mindent leképez, amit egy ember a földi pokolban megélhet, de azt a parányi reményt és emberséget is tükrözi, amit még nem öltek ki belőle. 
Vízer
2015.06.04
|
magyar filmdráma, 107 perc, 2015
Saul egy koncentrációs táborban van kényszermunkán, és egy nap az elégetésre váró holttestek között felfedezni véli saját fiát. Ettől kezdve a férfit a menekülés helyett egy másik küldetés élteti: elhatározza, hogy tisztességgel eltemeti a testet.
Forgalmazza: Mozinet
Bemutató: 2015. június 11.
(7 kép)


Film premierek

Toy Story 4.

amerikai animációs film, 100 perc, 2019

Casanova - Az utolsó szerelem

francia történelmi dráma, 98 perc, 2019

Gyerekjáték

amerikai horror, 90 perc, 2019

Csekély esély

amerikai vígjáték, 125 perc, 2019
Játék
Az Illumination és a Universal Pictures bemutatja Dr. Seuss közkedvelt karácsonyi klasszikusa alapján készült legújabb animációját, A Grincset.
Filmek a TV-ben
18:10
Casanova
amerikai kalandfilm, 2005
18:10
Afrika hív
német-osztrák romantikus film, 2011
18:15
Edie
angol film, 2017
18:25
Tini nindzsa teknőcök 2.: A trutymó titka
amerikai-hongkongi akcióvígjáték, 1991
18:30
Scooby-Doo és a Koboldkirály
amerikai animációs vígjáték, 2008
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.