Álomfüggönyön át peregnek a békeidők reklámjai - Elsodort világ/Plakát-álmok 1910-1920

Ez a történet arról szól, hogyan vész el egyszerre egy egyre kényelmesebb és színesebb polgári világ, hogy miként söpri el és színteleníti el a háború a korábbi életet, gyötrelmei és fájdalmai hogyan kúsznak be a mindennapokba is – mondja Dr. Császtvay Tünde…
…a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgató-helyettese, az Elsodort világ/Plakát-álmok 1910-1920 című kiállítás egyik megálmodója és motorja. A nagyszabású tárlat, amely az Osztrák-Magyar Monarchia utolsó évtizedének Budapestjére repíti a látogatót, a boldog békeidők megapolisszá növekedett modern fővárosának mindennapjaiba pedig sajátos nézőpontból, a korabeli grafikusművészek munkáin keresztül enged bepillantást, október 18-ig látható.  
 
Meséljen a kezdetekről! Mikor született meg a kiállítás ötlete? 
 
A tárlat már két éve érlelődött bennünk. Az I. világháború kitörésének századik évfordulójához közeledve ugyanis már készült egy nagy, Bécs-Budapest helyszínű, több részletből álló és egymást erősítő tartalmú, a Monarchia világháborújának és annak kommunikációjával foglalkozó, a jelen felől nézve is fontos és aktuális kérdéseket felvető kiállítástervünk. Ez azonban több, rajtunk kívül álló okból meghiúsult. Ennek a nagy kiállítási koncepciónak most az egyik része valósult meg, de egy egészen új, nagyon eredeti kurátori ötletre építve, amihez egy roppant szokatlan, attraktív látványterv született. 
 
Hogyan lett az ötletből megvalósulás? 
 
Maga a kiállítás a koncepció megszületése után rendkívül gyorsan készült el. Az első plakát szélének megfogásától, vagyis az anyag kiválogatásától a látványterv megszületéséig, a plakátok szükséges és extragyors restaurálásáig, az impozáns installációs elemek – az ágyúgolyó formájú vitrinek, az óriáshinta, a tüllfelhők és az „álomfüggönyök”, az óriásira növesztett vivátszalagok stb. – legyártatásáig és az anyag felállításáig mindössze három hét telt el. Mindez annak köszönhető, hogy egy nagyon felkészült, egymás munkáját mindenben segítő, nem nagy számú, de kiváló szakmai és nagyon kreatív csapat dolgozott együtt ezen az inspiráló és nagy kihívást jelentő, a hangulatokat, a korérzést megelevenítő és előhívó kiállításon. 
 
Van-e valamilyen különleges apropója a tárlatnak?  
 
A kiállítás megnyitását leginkább a 20. Múzeumok Majálisa sürgette, amelyet május közepén tartottunk a Múzeumkertben. Ez a kétnapos esemény a magyar múzeumügy legnagyobb és leglátványosabb megmutatkozása immár két évtizede, több mint 120 múzeum mutatkozik be a fesztiválon. Kiállításunkat erre a múzeumi találkozóra nyitottuk meg, és ahogy számítottunk is rá, óriási sikere volt: a két nap alatt sok százan látták. 
 
Milyen dokumentumokból állt össze a kiállítás anyaga? 
 
A tárlaton a Magyar Nemzeti Múzeum saját plakátgyűjteményének nagyrészt még soha ki nem állított darabjai – összesen 147 eredeti, litografált plakát –, valamint tárgyi emlékek, például a múzeum világháborús relikviának egészen különleges darabjai láthatók. A válogatást intézményünk 45 ezres plakátkollekciójából a gyűjtemény vezetője, egyben a kiállítás kurátora, Ihász István végezte el, aki évtizedek óta foglalkozik a plakátművészettel. 
 
Hogyan állt össze a tárlaton a sok különféle dokumentum egyetlen narratívává? 
 
A kiállítás megálmodói és tervezői pontosan tudták, mit és hogyan szeretnének elmesélni, hiszen komoly, több éves kutatómunka előzte meg a tárlat létrejöttét. Az I. világháború és egy vele elsodort, teljesen megváltozott világ részletes és sokoldalú bemutatása nem egyszerű feladat. Kiállításunkban nem a háború egészének cizellált feltárására és bemutatására vállalkoztunk, sokkal inkább egy hangulatokat, érzelmeket, érzéseket megmozdító tárlat létrehozására törekedtünk. Olyanra, amely kevés adatot sorol, sokkal inkább vizuális elemekkel mesél el egy sajátos, fikciós sztorit, amely ma, száz évvel a Nagy Háború után is átélhető, és olyan kérdéseket tesz fel, amelyekre a jelen felől is megkereshetők a válaszok. 
 
Melyek ezek a kérdések?  
 
Ez a történet arról szól, hogyan vész el egyszerre egy egyre kényelmesebb, egyre színesebb polgári világ, amelyben egyre több ember érzi otthon magát. Hogy miként söpri el és színteleníti el a háború a korábbi életet, gyötrelmei és fájdalmai hogyan kúsznak be a hátországi mindennapokba is, valamint hogy a harcterek valósága miként jelenik meg az otthon maradottak számára. A mindenkori politikai hatalom, az általuk irányított korabeli média milyen üzenetekkel, milyen módon és mit enged bemutatni a háború borzalmaiból az otthoniaknak, hogyan formálja a közvéleményt. Mindezek ma legalább annyira feszítő kérdések és problémák, mint akkor. A kiállításon mindezt úgy mutatjuk be, mintha mindaz, amit látunk, egy számában tömegeket érintő és térben nagyon kiterjedt, rettenetes háborúba sodródott közember álma volna. Ő gondolna vissza elvesztett világára, élné végig a háború borzalmait, a mementóteremben tudatosítaná és átélné az önnön és a háborúba kényszerültek veszteségeit, majd sodródna tovább egy új világba, ahol forradalmak és országvesztés várja, majd egy akkor még életképtelen, új ország éledezése kezdődne. 
 
Hogyan, milyen eszközökkel igyekeztek érdekesebbé, befogadhatóbbá tenni a tárlat anyagát? 
 
A kiállítás befogadását nem pusztán egyes elemeiben, hanem globális érzelmi bemutatásában igyekeztük vonzóvá és igazi élménnyé tenni. Persze ez azt is jelenti, hogy nagyon sok szokatlan és meglepő látványelem fogadja a látogatót. Óriáshintán lengve hintázhatunk át az egyik korszakból a másikba, álomfüggönyön át peregnek le előttünk a békeidők reklámjai, a kiállítási tárgyak közt modern Citylight-plakát vár minket, a szétszabdalt új világ valóságát pedig szétszabdalt fekete drapériák jelenítik meg – hogy csupán néhány példát említsek ezek közül. A kiállítás szövegei – és talán ez se nagyon megszokott – csakis az első teremben várják a látogatót, itt vázoljuk fel, milyen nézőpontból nézzük és mutatjuk be a Nagy Háborút. Azt gondolom, nincs annál interaktívabb kiállítás, mint amely kérdéseket tesz fel, és ad ugyan egy tudományosan alátámasztható értelmezést, de nyitva hagyja a saját válaszok lehetőségét is. 
 
Van-e a kiállításnak célközönsége, vagy igyekeznek a lehető legszélesebb közönséget megszólítani? 
 
Természetesen minden korcsoportot és minden érdeklődőt nagy szeretettel várunk. A tárlat amellett, hogy a legmodernebb történelemtudományi kérdésekre világít rá – van-e valóságos képe a háborúnak, vagy csak közvetített létezik, mik és hogyan működtetik a háború médiaiparát a tömegek századában stb. –, a látvány attraktivitása, a plakát színes és izgalmas műfaja, az újfajta és modern megközelítésű kiállításrendezés óriási élményt nyújt bárki számára. Persze különösen figyelünk azokra az iskolásokra, akik éppen ezt a korszakot tanulják. Azokat az általános és középiskolásokat, akik éppen az I. világháború korszakát tanulják, rendkívül kedvezményes belépővel várjuk. Emellett nagyon sok olyan rendezvényt és programot illesztettünk a tárlathoz, amelyek kifejezetten ehhez a korszakhoz kötődnek. 
 
Milyenek az eddigi visszajelzések? 
 
Azt mondhatom, hogy pont olyanok, amilyeneket megálmodtunk. A kiállításnak elsöprő sikere van, mára sok ezren látták. A kritikák – talán egyetlen kivétellel – olyannak látták a tárlatot, amire igazán büszkék lehetünk, és ami inspiráló a további munkánkra. 
 
Terveznek hasonló tematikájú és kivitelezésű kiállítást a jövőben? 
 
Hogyne. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság támogatásával egy izgalmas külső helyszínen jelenünk meg hamarosan. Egy 19 méter átmérőjű óriásgömbben tervezünk egy egészen másféle, más műfajú műtárgyakat bemutató és más, de szintén nagyon modern megjelenésű I. világháborús tematikájú kiállítást. Ennek szűkebb témája a háborús cenzúra és a háború intézményesített propagandagépezete, a sajtóhadiszállás, illetve a háború művészete lesz. 
 
 
2015.09.28
|


Játék
Négy évet kellett várniuk a rajongóknak az Ivan & The Parazol legújabb lemezére.
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.