Ukrán Filmnapok

Budapest, Uránia, 2015. október 19 - 22.
Ukrajna Magyarországi Nagykövetsége Ukrajna függetlenségének elnyerése óta először rendezi meg az Ukrán Filmnapokat. A négynapos vetítéssorozat a húszas évek avantgárdjának klasszikussá vált művei mellett a kortárs ukrán filmművészet néhány kiemelkedő alkotását hozza el Budapestre.
A nemzetközi elismerésben részesült kortárs játékfilmek (A vakvezető; Fivérek. Az utolsó vallomás; A klán) és dokumentumfilm (Éltető tűz), valamint a két filmklasszikus (Föld, Két nap) más-más regiszterben, más-más közönséghez szól. Általuk alaposabban megismerhetjük az ukrán nép történelmét és kulturális hagyományait is. 
 
Az ukrán filmről elsőként Olekszandr Dovzsenko neve juthat eszünkbe, Föld című 1930-as alkotása, amely a filmnapok programján is szerepel, az egyetemes filmtörténet remeke. De az ukrán film nem csak a történeti kincsekben bővelkedik. Az ország filmipara az elmúlt két évtizedben megújult, az utóbbi években számos alkotása részesült komoly elismerésben a cannes-i, a berlini, a locarnói vagy épp a Karlovy Vary-i filmfesztiválokon. 
 
A rendezvény az Uránia Nemzeti Filmszínházzal együtt-működésben, az Ukrán Állami Filmügynökség, az Olekszandr Dovzsenko Nemzeti Központ és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg.
 
Kedvezményes belépő az Ukrán Filmnapok vetítéseire: 1000 Ft. Jegyek kaphatók az Uránia jegypénztárában és honlapján. 
 
A filmet eredeti nyelven, angol felirattal, magyar hangalámondással vetítik. 
 
2015.10.19
|


Film premierek

Rontó Ralph

amerikai animációs film, 92 perc, 2012
Játék
Molnár Ferenc Caramel 2005-ben, a Megasztár 2. szériájának győzteseként került a zenei köztudatba. 10 év elteltével sikere töretlen, a zenei és közélet kiemelt szereplője.
Legnépszerűbb
Copyright © 2021 Minnetonka Lapkiadó Kft.