Rájátszás: Szívemhez szorítom

Szívemhez szorítom címmel megjelent a Rájátszás második, könyvbe csomagolt CD-je a Magvető és a Kultúrkombinát közös kiadásában. A Rájátszásban a magyar pop-rock szcéna legismertebb alakjai valamint kortárs költők, írók írják újra és játsszák el egymás műveit.
„Csúful odaveszett rockzenész lendületem és vele együtt ifjúságom. Se az előbbi, se az utóbbi nem jön már vissza, de van helyette Rájátszás, ami írónak, zenésznek, hallgatónak is egyaránt gyógyír, illúzió, remény és ábránd, hogy volt ifjúság, volt lendület, és valahol, egészen mélyen, még van is” – mondja Grecsó Krisztián, aki énekes dalszerzőként debütál a Rájátszás legújabb hanganyagán. A lemezen 14 dal szerepel, s a hozzá társított könyvben a dalszövegek, novellák és az eredeti versek is megtalálhatók. A Magvető Kiadó igazgatója szerint a Rájátszás az utóbbi évek legfontosabb irodalom-népszerűsítő kezdeményezése. „Sok szomorú elemzést lehet olvasni arról, hogy a fiatal generációkat már egyáltalán nem érdekli a költészet” – mondja Nyáry Krisztián, a kiadó vezetője. “A Magvető célja, hogy a közönség ne csak hallgassa, hanem olvassa is a kedvenc verseit, ezért adtuk ki a Szívemhez szorítom című Rájátszás-könyvet" – teszi hozzá Nyáry.  
 
A Rájátszásban a magyar pop-rock szcéna legismertebb alakjai valamint kortárs költők, írók írják újra és játsszák el egymás műveit. A lemezen és a könyvben szereplő rájátszók: Beck Zoltán (30y), Egyedi Péter (Óriás), Erdős Virág (József Attila-díjas író, költő), Grecsó Krisztián (Aegon-díjas író, költő), Háy János (József Attila-díjas író, költő), Kardos-Horváth János (Kaukázus), Kemény István (József Attila-díjas író, költő), Kollár-Klemencz László (Kistehén), Szálinger Balázs (József Attila-díjas költő), Szűcs Krisztián (Heaven Street Seven).  
 
A Rájátszás 2011-ben mutatkozott be először a Margó Irodalmi Fesztiválon, akkor még az alkotói folyamatban a költők új szövegeket írtak a zenészek ismert dalaihoz, a zenészek pedig megzenésítettek verseket. A Szívemhez szorítom című könyv és lemez az elmúlt két év dalait mutatja be, illetve azt a folyamatot, ahogy a költőkből és zenészekből állandó csapat áll össze, melynek tagjai megszokott szerepeiken túl tökéletesen kiegészítik egymást: aki az egyik dalban énekel, a másikban basszusozik vagy vokálozik. A Rájátszás közepe a vers vagy dalszöveg, abból építkezik minden dal széles együttműködésben: a lemez nyitódalát, Dezső szövegét és zenéjét Grecsó Krisztián írta, a Van egy ország című dal eredetijét Erdős Virág énekli. 
 
2015.12.04
|


Játék
Sherlock Holmes, a világ első magándetektívje mindig olyan furcsa volt, hogy az már vicces. Will Ferrell szerencsére nem tiszteli a tekintélyt – egy Saturday Night Live szkeccsben már bebizonyította, hogy milyen volna Holmes, ha ő játszaná.
Copyright © 2018 Minnetonka Lapkiadó Kft.