Tarzan visszatér Afrikába, mi pedig ámulunk

Edward Rice Burroughs regényhőse mindmáig izgatja az emberek fantáziáját: Tarzan sztorijából legutóbb a Disney készített egész estés rajzfilmet, most pedig David Yates filmesíti meg a hős történetét The Legend Of Tarzan címmel.
A film jövő nyáron kerül a mozikba, amelynek első képkockái tegnap kerültek fel a netre, ma pedig megérkezett az első előzetes is, aminek láttán kijelenthető, hogy igencsak látványosnak ígérkezik a készülő produkció. A főszereplőt, Tarzant Alexander Skarsgård alakítja majd a filmvásznon, aki ezzel olyan színészek nyomdokaiba lép, mint Johnny Weissmüller, Christopher Lambert vagy Casper Van Dien. Jane-t az ausztrál Margot Robbie (A Wall Street farkasa) formálja meg, de Christoph Waltz, Samuel L. Jackson, Djimon Hounsou és John Hurt is szerepel a legújabb Tarzan-moziban. 
 
A négy Harry Potter-filmet, valamint a szintén jövőre mozikba kerülő Legendás állatok és megfigyelésük című produkciót is rendező David Yates azonban ezúttal nem a klasszikus Tarzan-sztorit dolgozta fel, hisz a történet évekkel azután veszi kezdetét, hogy Tarzan, oldalán Jane-nel, elhagyta Afrikát.  
 
A majmok között nevelkedett Tarzan - immár lordként - Londonban tengeti életét feleségével, ám visszahívják hazájába, Kongóba a parlament kereskedelmi küldötteként. Mindez azonban csapda, ami mögött a gonosz és kapzsi terveket szövögető Leon Rom kapitány áll (Christoph Walz). 
 

 
(NME)
2015.12.10
|


Film premierek

Rontó Ralph

amerikai animációs film, 92 perc, 2012
Játék
Ester Rada az élő bizonyíték rá, hogy jelentősen lerövidíthető az az időszak, amikor a kezdő zenész ötvenfős klubokban kényszerül játszani húsz fizető vendég előtt.
Legnépszerűbb
Copyright © 2022 Minnetonka Lapkiadó Kft.