Miért lett Matt Damon egy kínai szuperprodukció főszereplője?

Sokan kérdezik, miért Matt Damon, és nem egy kínai sztár a főszereplője a 150 millió dolláros A Nagy Fal című filmnek. A válasz logikusabb, mint gondolnánk: Hollywood és a kínai filmipar is arra törekszik, hogy közösen olyan nagyszabású produkciókat hozzanak létre, amelyek globális sikert aratnak.
Ezt a célt nagyon nehéz elérni. Ám például a legutóbbi Transformers-film ilyen sikeres kísérletnek mondható: bár a franchise nagyon amerikai, a Kihalás korának cselekménye részben Kínában játszódott és az amerikaiak mellett ázsiai szupersztárok jelentek meg fontos szerepekben. A kínai témájú Kung Fu Panda 3. pedig abszolút sikernek mondható, hatalmas népszerűségnek örvend az óceán mindkét oldalán.  
A feladvány megoldását nehezíti, hogy bár a kínai filmipar tőkeerős és technikailag is igen fejlett, ezért hollywoodi mércével is versenyképes produkciókat tud létrehozni, nagyon erős politikai nyomásnak van kitéve. A kínai filmek nem kritizálhatják a kormányt, a hadsereget, a rendőrséget, a nők és a kisebbségek helyzetét, nem ejthetnek szót a környezetszennyezésről és egy még egy sor egyéb elvárásnak kell megfelelniük.  
 
Jelenleg a nyerő képlet kidolgozásán fáradoznak a kínai és amerikai producerek. Ezért fűznek sok reményt A Nagy Falhoz, amely ezer évvel ezelőtt játszódó hősi eposz kínai és amerikai sztárokkal: igazán nehéz politikai szempontból belekötni, miközben vonzónak tűnhet a globális közönség számára. 
 
UIP
2016.08.12
|


Film premierek

Rontó Ralph

amerikai animációs film, 92 perc, 2012
Filmek a TV-ben
H
3
K
4
Sze
5
Cs
6
23:10
Hasznos holmik
amerikai thriller, 1993
23:15
Jurassic Park 2. - Az elveszett világ
amerikai akció-kalandfilm, 1997 (ism.)
23:20
Hamu
kínai krimi, 2017
23:25
A barbár
amerikai-kanadai akciófilm, 2007
23:25
Freddy vs. Jason
amerikai horror, 2003
Copyright © 2020 Minnetonka Lapkiadó Kft.