Az Időcsavarral a Disney végre kitörhet a franchise-ok egyeduralmából

Miután megtudja, hogy asztrofizikus édesapja csapdába esett egy másik planétán, ahol egy gigászi erejű gonosz fogságában sínylődik, Meg Murry a hiperintelligens tesója, egy osztálytársa, valamint három rejtélyes asztrális utazó segítségével bátor mentőakciót szervez a kiszabadítására.
Az Időcsavar forgatókönyve Madeleine L’Engle 1962-ben írt regényén alapul, és már csak azért is nagy eseménynek számít Hollywoodban, mert az a Disney stúdió hozta tető alá, ami inkább franchise-okba önti a pénzt önálló filmek helyett, márpedig ez a történet egyáltalán nem mondható bombabiztos befektetésnek. A film büdzséje ráadásul 103 millió dollár, ami egyáltalán nem kevés ahhoz képest, hogy egy kis költségvetésű drámákra (Selma) és dokumentumfilmekre specializálódott rendezőre, Ava DuVernayra bízzák.
 
 
 
A filmen a cégnél már 2010 óta dolgoztak, csakhogy az első – még alacsonyabb költségvetésű – tervük szétesett, és 2014-ben kidobták az első forgatókönyvet, majd egy új íróval új változatot készíttettek. Ezt adták végül oda DuVernay-nak, aki az első fekete bőrű rendezőnő lehet, aki százmillió dollár feletti költségvetésből gazdálkodhat. A film nagy részét Los Angelesben, műteremben vette fel a stáb, de a csodás természet képeit nem bízták teljesen a számítógépes grafikusok fantáziájára, és két hétre átruccantak Új-Zélandra is, hogy külsőket vegyenek fel a színészekkel.  
 

 
(Hazai bemutató: március 8.)
 
2017.12.11
|
(7 kép)


Film premierek

Rontó Ralph

amerikai animációs film, 92 perc, 2012
Játék
November 3. és 5. között az Európai Parlament idén is az Uránia Nemzeti Filmszínházban mutatja be az Lux-díjra jelölt, döntős filmeket.
Filmek a TV-ben
H
29
K
30
Sze
1
Cs
2
P
3
Legnépszerűbb
Copyright © 2021 Minnetonka Lapkiadó Kft.