A Hangya és a Darázs

est.hu:
7/10
|
olvasói
6/10 (20)
A Marvel ezúttal kicsiben játszik, és milyen jól teszi! Két olyan monumentális kaland után, mint a Fekete Párduc és a legutóbbi Bosszúállók-mozi hiba lett volna tovább emelni a tétet, így a Marvel bölcsen inkább visszavett egy kicsit, és egy kisebb téttel bíró, jóval személyesebb kalandból forgattak filmet.
Már az első Hangya-filmben is a sztori emberközelibb oldala volt igazán szerethető, és bár érezhetően igyekeztek ezúttal mindenből egy kicsit többet/nagyobbat adni, azért a folytatásból nem lett világmegmentős/városrombolós gigamozi. A történetben most előkerül Hope Van Dyne édesanyja, Janet is, akit a szubatomi létből kellene visszahozni harminc év után, de hősünknek, Scott Langnek ezt úgy kéne abszolválnia, hogy közben rendőrségi házi őrizetben van, a nyakában liheg egy félelmetes szellemalak és a rendőrök mellett egy csapatnyi gengszter is szeretné őt nyakon csípni. 
 
Érződik, hogy a forgatókönyvbe Paul Rudd is alaposan belepiszkálgatott, ugyanis a jellegzetes humora rendszeresen visszaköszön a cselekményben, ami a sok veszélyhelyzet ellenére túl sok feszültséget nem kínál, lévén az ellenfelek egytől egyig inkább paródiába hajló figurák, mint komolyan vehető alakok. Peyton Reed ezúttal is hihetetlenül kreatívan játszik a méretváltoztatásból adódó lehetőségekkel az akciójelenetekben, és bár az első rész játékvasutas nagyjelenetét nem sikerül felülmúlnia, azért az autós üldözésnek és az utána következő kompos szcénának ott lesz a helye az év legjobb akciójelenetei között. Könnyed kis mókázás ez a Marveltől, bemelegítés a nagy kaland előtt. 
Tulu
2018.07.20
|
Ant-Man and the Wasp
amerikai fantasy, 118 perc, 2018
Scott Lang nehezen találja az egyensúlyt az apaság és a szuperhősködés között, ráadásul mindez jelentősen felborul, amikor egy régi titoknak akar utánajárni a Darázs segítségével.
Rendező:

Peyton Reed

Forgalmazza: Fórum Hungary
Bemutató: 2018. július 26.
(7 kép)


Film premierek

Tel-Avivban minden megtörténhet

belga-francia-izraeli-luxemburgi vígdráma, 100 perc, 2018

Seveled

magyar romantikus vígjáték, 95 perc, 2019

Sarkvidéki akció

amerikai-angol-dél-koreai-indiai-japán-kanadai-kínai animációs film, 90 perc, 2019

Pamacs, a Mikulás kis rénszarvasa

kanadai animációs film, 89 perc, 2018

Léghajósok

amerikai-angol kalandfilm, 100 perc, 2019

Élősködők

dél-koreai thriller, 132 perc, 2019

Akik már nem öregszenek meg

angol-új-zélandi dokumentumfilm, 99 perc, 2018
Játék
Menyhárt Jenő és ikonikus zenekara régi és új dalokkal hangol az ünnepekre.
Filmek a TV-ben
19:15
Rendőr szökésben
francia thriller, 2011
19:15
Rendőrakadémia 2.
amerikai vígjáték, 1985
19:30
Mad Max - A harag útja
ausztrál fantasztikus akciófilm, 2015
20:00
Pál, Krisztus apostola
amerikai film, 2018
20:00
Egy forró őszi csók
kanadai dráma, 2015
Ma este Cristina Branco a @momkult -ban. Portugál angyalhangú díva és fantasztikus zenészek veszik át a hatalmat a színpad felett. @cristinabrancoficial #cristinabranco #koncertajanlo #zeneajanlo
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.