Téves bombariadóért tartóztatták le a Deadpool-filmek vicces csávóját

T.J. Miller komikus mostanában botrányt botrányra halmoz. A denveri komikus és stand-upos most alkoholmámoros állapotban okozott komoly bajt, és csúnyán megütheti miatta a bokáját.
Szerepelt a Ready Player One-ban, és hamarosan a Deadpool 2-ben is feltűnik, mégsem mondhatjuk, hogy T.J. Millernek jó éve lenne. A komikus kapcsán előjött régi szexuális zaklatási botránya, és a Szilícium-völgy című sorozatból való távozása után most egy minden eddiginél súlyosabb problémával nézhet szembe: a börtönnel.
 
Történt ugyanis, hogy Miller bombariadóval ugrasztotta a rendőrséget egy vonathoz, ahol állítása szerint egy nő táskájában egy bombát látott. Mint a rendőrség kivonulása után kiderült, a sztár rossz vonathoz hívta ki őket, és nem ahhoz, ahol ő éppen ült. A vonat személyzetének kikérdezése után kiderült, hogy a komikus eleve spiccesen szállt fel a New Jersey-i szerelvényre, ahol még további italokat ivott, majd részegen összeveszett az első osztály egyik női utasával, akire úgymond gonosz viccből ki akarta hívni a rendőrséget. Miller ügye elég súlyos, a százezer dolláros pénzbírság mellett még akár börtönbüntetésre is számíthat, maximum öt évre. 
 
(deadline.com) 
2018.04.11
|


Film premierek

Pelyhes – Kalandra fel!

belga-izlandi animációs film, 83 perc, 2018

Patrick – Ebbel szebb az élet

angol családi film, 94 perc, 2018

Nyitva

magyar romantikus vígjáték, 98 perc, 2018

A fakír, aki egy IKEA szekrényben ragadt

amerikai-belga-francia-indiai-szingapúri filmdráma, 92 perc, 2018

Az első ember

amerikai filmdráma, 141 perc, 2018
Játék
A „dobok szamurájai” már Magyarországon is visszatérő vendégeknek számítanak, és ezúttal négy koncertet is adnak Budapesten.
Filmek a TV-ben
21:55
Anyabuli
amerikai vígjáték, 2014
22:00
Borg/McEnroe
svéd dráma, 2017
22:00
Felkoppintva
amerikai vígjáték, 2007
22:00
Született pusztító
amerikai akciófilm, 2010
22:00
Szökőár 1.
amerikai katasztrófafilm, 2007
Copyright © 2018 Minnetonka Lapkiadó Kft.