Az első ember

A Holdra szállást és az azt megelőző pár év történetét elmesélő Az első emberből egyértelműen kiderül, hogy Neil Armstrong lépése valójában minden volt, csak nem kicsi. A Whiplash és a Kaliforniai álom rendezője, az Oscar-díjas Damien Chazelle új filmjével lenyűgöző és horrorisztikus közelségbe hozza az űrutazás élményét, amihez segítségére van operatőre, Linus Sandgren, aki az asztronauták szemén keresztül mutatja be, mennyire csodálatos és rettenetes dolog egy apró űrhajóval nekiindulni az univerzumnak.
 
A kifejezetten hagyományos felépítésű forgatókönyvből a formanyelvi kivitelezés csihol zsigeri moziélményt; az egyedi képi világra és a fülbemászóan gyönyörű filmzenére pedig szükség is van a drámai hatás eléréséhez, ugyanis Armstrong egy kifejezetten visszafogott, látszólag hétköznapi ember volt – ezt pedig a róla készült film sem titkolja. 
 
Ryan Goslingra tökéletesen illik a sztoikus hős szerepe, akit ugyan megviselnek az őt érő tragédiák, ennek ellenére (vagy éppen ezért) egy pillanatra sem mond le a szinte lehetetlennek tűnő küldetéséről. De a film nemcsak róla szól, hanem az Armstrongot támogató feleségről is, aki rendszeresen a rádióból tájékozódott arról, hogy a családfő visszatér-e az aktuális űrutazásából; illetve a Holdra szállás előkészületeinek áldozatául eső asztronautákról, akik az életüket adták azért, hogy végül Armstrong otthagyhassa lábnyomát a Hold felületén.