Lerombolták Aj Vej-vej pekingi stúdióját

Aj Vej-vej napjaink legismertebb kínai kortárs képzőművésze és aktivistája, aki 2015 óta Berlinben él családjával. A művészt, aki leggyakrabban a kínai politikára és emberi jogi kérdésekre reflektál műveivel, váratlanul érte a hír, hogy Zuoyou névre keresztelt stúdióját lerombolták.
Aj asszisztense, Ga Rang az AFP hírügynökségnek elmondta, hogy bár a hatóságok jelezték számukra, hogy néhány nap alatt el kell hagyniuk az épületet, de a lerombolás időpontjáról nem tudtak, és rengeteg alkotás maradt az épületben. Mivel a városnegyedet átalakítják, számos egyéb műterem esett az utóbbi időben áldozatul rombolásnak. Aj 1999-ben létrehozott híres Fake Studióját, ahol egy művészeti központ is működik, egyelőre nem fenyegeti ez a veszély. 
 
Aj Vej Vej, aki évtizedeken át élt Amerikában, 1995-ben tért haza Kínába, és bár egy ideig a kínai kormány kedvence volt, és még a 2008-as Pekingi Olimpiai Játékokra emelt „madárfészek” stadion megalkotásában is segédkezett, kegyvesztetté vált, miután kritikus hangokat fogalmazott meg a kínai kormánnyal szemben. Útlevelét évekre bevonták, és csak 2015-ben kapta vissza, amikor is Berlinbe költözött. Stúdiója lerombolásáról ő maga tett közre képet Instagram-oldalán.  
 
(Guardian/The Art Newspaper) 
 
2018.08.09
|


Játék
Jamie Lee Curtis visszatér ikonikus szerepében, hogy még egyszer utoljára szembeszálljon Michael Myersszel, az álarcos alakkal, aki azóta kísérti, amióta éppen hogy sikerült elmenekülnie előle egy halloweeni mészárláskor, négy évtizeddel ezelőtt.
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.