Nyerj páros jegyet a Yamato – The Drummers of Japan koncertre!

Mi az, ami elsőre eszünkbe jut Japánról? Innováció, modern technológia, fejlettség. A szigetországnak azonban van egy mélyebb, izgalmasabb kultúrája, amit mindenképp érdemes ismerni, ehhez pedig még csak utazni sem kell: novemberben elég lesz csak a Budapest Kongresszusi Központba betérnünk, ahol a Yamato társulat letaglózó előadásának lehetünk fül-és szemtanúi.
Japán egyik legősibb ütős hangszerét, a taikót megszólaltató zenészek 1993-ban tömörültek össze egy formációvá, hogy a japándobok önmagában is karizmatikus és erőteljes hangzását megsokszorozva olyan zenei atmoszférát teremtsenek meg, ami tökéletes képet ad Japán legősibb kultúrájáról. A megalakulásának helyszíne után elnevezett társulat pontosan 25 éve indult hódító útjára, pályafutása alatt bejárta már szinte az egész világot, színpadi produkcióját eddig több millió néző jutalmazta vastapssal.
 
A „dobok szamurájai” már Magyarországon is visszatérő vendégeknek számítanak, a hazai közönséget már évek óta ámulatban tartják, így nem meglepő, hogy minden alkalommal bérelt helyük van a szervezők naptárjában; idén ősszel is láthatjuk őket Budapesten, a nagy érdeklődésre való tekintettel pedig kapásból négy fellépést dedikálnak a magyar közönségnek november 3-4 között.  
 
Helyszín: Budapest Kongresszusi Központ
 
Időpont: november 3. szombat, 16:00, 20:00, november 4. vasárnap, 14:00, 18:00
 
Ha szeretnél jegyet nyerni a koncertre, nincs más dolgod, mint válaszolni az alábbi kérdésre!
 
A határidő lejárt, már nem lehet tippelni!
Copyright © 2018 Minnetonka Lapkiadó Kft.