A Duna TV mutatja be karácsonykor Rófusz Ferenc animált Utolsó vacsoráját

Várhatóan karácsony körül mutatják be Rófusz Ferenc Oscar-díjas rajzfilmrendező Az Utolsó Vacsora című legújabb animációját a Duna Televízióban, ami a világhírű Leonardo-festményt eleveníti meg.

Kapcsolódó cikkek

Rófusz Ferenc negyven évig dédelgette filmje megvalósítását, de a Kossuth-díjas rendező szerint megérte ez a várakozás. „Szerencsére nem engedték meg annak idején, hogy elkészüljön ez a film, mert biztos, hogy nem tudtuk volna ilyen minőségben elkészíteni" - hangsúlyozta Rófusz Ferenc, aki idén ötven éve kezdte meg pályafutását a Pannónia Filmstúdiónál.
 
Kiemelte, hogy ma már élhettek a modern technika adta új lehetőségekkel. A 10 perces alkotás vegyes technikával készült: 2D és 3D animációval, valamint élőszereplővel. Az élőfilmes részt Rudolf Péterrel vették fel. A negyven évvel ezelőtti eredeti storyboardon és a Bibliából átvett monológon semmit nem változtattak. 
 
Az Utolsó Vacsora előzetese itt tekinthető meg >>
 
(MTI) 
2018.10.10
|


Filmek a TV-ben
18:05
Szombat esti frász
amerikai-kanadai vígjáték, 1991
18:10
Derült égből
német krimi, 2017
18:15
Kétely
amerikai filmdráma, 2008
18:15
Vanília égbolt
amerikai romantikus dráma, 2001
18:15
Veszélyes szomszédok
amerikai thriller, 2017
Ifjúsági/gyerek műsorok a TV-ben
12:10
Gumball csodálatos világa
2011, 1042. rész: A jelölt
12:11
Thomas, a gőzmozdony
X. évad, 23. rész
12:15
A Thunderman család
IV. évad, 406. rész: Max to the Future
12:15
Mr. Bean
2002, 52. rész: Napsugár
12:20
Gumball csodálatos világa
2011, 1051. rész: Az akárki
Játék
Kitűnő budapesti indie-rock zenekar, amely Európát is készül meghódítani.
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.