Kedvenc helyek

Már a rajtvonalnál Madonna új lemeze

A 60 éves poplady az Instagramon tudatta követőivel, hogy várva várt tizennegyedik stúdióalbumának munkálatai lassan befejeződnek, így akár már az év elején napvilágot láthat az egyelőre cím nélküli CD.
Sokan már most elkönyvelték, hogy 2019 Madonna éve lesz: a popkirálynő négy év után ismét felveszi a kesztyűt a popzenei ringben, ugyanis legutoljára 2015-ben jelentkezett új zenével, akkor Rebel Heart lemezét prezentálta közönségének. 
 
Madonna az év elején látott hozzá új projektjéhez, ami elmondása szerint merőben más lesz az eddigi albumaihoz képest; az új lemez stílusát illetően igyekezett elrugaszkodni a mai slágersémáktól, ezért a tőle megszokott hangzásvilágot afrikai és portugál zenei jegyekkel színesítette. A korongon közreműködő producerek és zenészek egyelőre nem ismertek, de annyi biztos, hogy már az utolsó simításokat végzik a dalokon, így lassan révbe érhet Madonna nagy comebackje. 
 
(breatheheavy.com) 
2018.11.20
|


Közlemény Budapest, 2020.03.12. A 2020. március 11-i kormányrendelet következtében a Pesti Est mind a nyomtatott, mind az online működését leállítja. A kialakult helyzet és a kormány döntése alapvetően befolyásolja az üzleti működésünket, emiatt kénytelenek vagyunk leállni a lapkiadással. Az elmúlt közel 30 év alatt ez lesz az első olyan hét, amikor a Pesti Est nem jelenik meg. Olvasóinkat arra kérjük, hogy tájékozódjanak – mind a hazai, mind a külföldi médiából – a koronavírussal kapcsolatos hírekről! Ehhez szeretnénk segítséget nyújtani, és kezdetnek ezeket weboldalakat ajánljuk az információszerzésre: angolul: theguardian.com németül: www.spiegel.de spanyolul: elpais.com franciául:  lemonde.fr Kedves olvasóink, arra szeretnénk kérni titeket, hogy tartsuk be az óvintézkedéseket, segítsük egymást abban, hogy a vírus terjedését lelassítsuk, és vigyázzunk egymásra, gondolkodjunk józanul. Hiányozni fogtok. Viszmeg Krisztina Lapigazgató
Copyright © 2020 Minnetonka Lapkiadó Kft.