Kedvenc helyek

Négy év után újra visszatér Hozier

Wasteland, Baby címmel márciusban új nagylemezt jelentet meg az ír, toplistás dalszerző-énekes.
A Take Me To Church előadója új albumának érkezését jelentette be tegnap. Négy és fél év után ez lesz Hozier második nagylemeze, amire már nem kell sokat várniuk a rajongóknak, ugyanis a hivatalos megjelenési dátum március elejére esik. A Grammy-díjra is jelölt előadóról tavaly kiadott kislemeze – Nina Cried Power –, óta szinte semmit nem lehetett tudni, az új, Wasteland, baby című lemez bejelentésével viszont máris hallható a legfrissebb, Almost című szám az összesen 14 dalt számláló tracklistről. 
 
Még az is elképzelhető, hogy a magyar rajongóknak sem kell sokáig nélkülözni, ugyanis Hozier európai turnéjának helyszíneit februárban fogják bejelenteni.  
 
(nme.com) 
2019.01.17
|


Játék
Vitális Ivánék új albuma stílusában kissé eltér az eddigiektől, és a punk, a hard rock és a pszichedélia irányába mozdul el.
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.