Idén két irodalmi Nobel-díjat is kiosztanak

Tavaly botrány tört ki a Nobel-díjakat kiosztó Svéd Akadémián, melynek következtében 2018-ban nem osztották ki az irodalmi Nobel-díjakat. A kimaradást most orvosolják, mégpedig úgy, hogy idén két díjazottat is választanak.
A 2018-as irodalmi Nobel-díj átadását tavaly májusban halasztották el, a Svéd Akadémia egyik tagja, Katarina Frostenson és férje, Jean-Claude Arnault ellen emelt vádak miatt. Az akadémián lezajlott belső vizsgálat szerint Arnault számos nőt szexuálisan zaklatott, és júniusban szexuális erőszak miatt vádat is emeltek ellene. 
 
A díjazásból a botrány miatt tehát tavaly végül nem lett semmi, ám idén bepótolják az elmaradt elismeréseket is, a Nobel Alapítvány ugyanis bejelentette, idén két irodalmi Nobel-díjat is kiosztanak. A Guardian információja szerint, az Akadémia februárban nagyjából 200 jelölést tekintett át, közülük kerül majd ki az öt jelölt a nyár folyamán, továbbá öt új független bizottsági tagot is választanak majd, akik segítenek a nyertesek kiválasztásában. 
2019.03.06
|


Játék
One-woman show egy utolsó felvonásban William Luce művéből a GK Társulat és a Manna produkciójában.
Már a lelőhelyeken az új Pesti Est! Fotózkodj vele ha látod, használd a #pestiestles hashtaget, és mi belépőkkel ajándékozunk meg! #jatek #hashtagjáték #nyeremenyjatek #kulturalisjatek
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.