Kedvenc helyek

Hozier: Wasteland, Baby!

Megjelenés dátuma: 2019. március 1.
est.hu:
6/10
|
olvasói
7/10 (1)
[ blues / indie / rock ] Mondhatnánk, hogy öt év hatásszünet és csend valami újat és színeset produkál, de sajnos Hozier új albuma maradt olyan, amilyen 2014-ben is volt: jó, hallgatható, rádióbarát, még igazából élvezhető is, de semmi extra.
A több mint tíz éve alkotó, ír nemzetiségű Andrew Hozier-Byrne, alkotói nevén csak simán Hozier legutóbb öt évvel ezelőtt adott ki nagylemezt, aminek szintén a Hozier címet adta. Ez az album olyan világslágereket könyvelt, mint a Take Me To Church, a Work Song, a Cherry Wine vagy a Someone New. Éppen ezért, amikor bejelentette, hogy idén márciusban érkezik a következő nagylemez, jogosan lehettek izgatottak a rajongók, hiszen ennyi év után (leszámítva két kiadott EP-t), ismét el lesznek árasztva jobbnál jobb Hozier-slágerekkel. Az album március elején meg is érkezett, de valahogy mégsem hozta azt az extázist, ami a hatszoros platinalemezes előadótól várható lett volna.  
 
A Wasteland, Baby! lehetett volna a második nagy robbanása az ír zenésznek, főleg úgy, hogy januárban kiadott single-je, az Almost bíztató sikert jósolt a következő albumnak, azonban a várt „hűha” nem érkezett meg. Stílusosan a lemez a Nina Cried Powerrel indul, amit a rajongók egy EP formájában már hallhattak tavaly, ezt pedig az Almost (Sweet Music) követi, utána azonban mintha elveszne a tempó és néha már arra lesz figyelmes az ember, hogy a saját gondolatai jobban lekötik, mint a zene. Azonban szerencsére (körülbelül a 9. vagy 10. szám körül) az igazi Hozier-érzés mégis visszaköszön. A Be című trekktől fellendül az ellaposodott hangulat és az utolsó előtti záróakkordnál, a Sunlight helyreállítja a megrendült bizalmat.  
 

 
Aki a régi Hoziert akarta, most elégedetten hátradőlhet, azonban aki Hozier új, nagy durranását várta, valószínűleg most a fejét vakarja, keresi a kedvenc számait (kettőt legalább fog találni), és valószínűleg még többször is meg fogja hallgatni az albumot, azonban nem biztos, hogy szerencsés ennyire ugyanolyannak maradni, mint amilyen öt évvel ezelőtt is volt.  
 
Kiadó: Rubyworks, Island 
Farkas Fanny
2019.03.06
|


Játék
A tízéves Fortepan anyagából vonultat fel egy több mint háromszáz darabos válogatást a Magyar Nemzeti Galéria.
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.