Magyar szereplője is lesz a hétvégén induló idei Forma–1-es szezonnak

A hétvégén az Ausztrál Nagydíjjal hivatalosan is kezdetét veszi a 2019-es Forma–1-es szezon. Sokan tekintenek nagy várakozással az ötszörös győztes brit Lewis Hamilton, valamint a négyszeres világbajnok német Sebastian Vettel csatájára, de idén magyar szereplője is lesz a Forma–1-es cirkusznak.
Az idei szezonra ugyanis a népszerű mentalistát, Danny Blue-t is leszerződtették. Ő ugyan nem a versenypályán mérkőzik majd meg, hanem közvetlenül a box utca feletti Paddock Clubban fogja a versenyzőket, vendégeket és hírességeket szórakoztatni. 
 
A mentalistát az elmúlt két évben már szerződtették a Hungaroringre is, de idén úgy döntöttek a szervezők, hogy a szezon számos versenyére magukkal viszik a magyar mentalistát. Így a bahreini futammal kezdve a Baku, Hockenheim, Silverstone, Monza és az Abu-Dzabi futamokon sem lesz hiány gondolatolvasásból. „Igen, valóban felkértek, hogy kísérjem el a száguldó cirkuszt az idei szezonban, a naptárainkat egyeztetve pedig minden harmadik futamon részt fogok tudni venni” – nyilatkozta Danny Blue. 
 
A futamokat 2019-ben is az M4 Sporton követhetik a tévénézők. Az Ausztrál Nagydíj közvetítése az időeltolódás miatt vasárnap hajnalban, 6:10-kor veszi kezdetét, aki azonban nem bírna ilyen korán felkelni, késő délelőtt megnézheti a futam ismétlését. A 21 futamos idény december 1-jén Abu-Dzabiban zárul majd. 
 
Szomorú aktualitása a szezonnyitásnak, hogy az Ausztrál Nagydíj helyszínén csütörtök reggel tüdőembóliában elhunyt Charlie Whiting, a Forma–1 versenyigazgatója. A 66 éves brit szakembernek a F1 minden részére rálátása és hatása volt, biztonsági, technikai szabályokat érintő és versenyügyi kérdésekben egyaránt ő döntött. Whiting váratlan halála megrázta a Forma–1 világát. 
 
2019.03.14
|


Filmek a TV-ben
18:10
Casanova
amerikai kalandfilm, 2005
18:10
Afrika hív
német-osztrák romantikus film, 2011
18:15
Edie
angol film, 2017
18:25
Tini nindzsa teknőcök 2.: A trutymó titka
amerikai-hongkongi akcióvígjáték, 1991
18:30
Scooby-Doo és a Koboldkirály
amerikai animációs vígjáték, 2008
Ifjúsági/gyerek műsorok a TV-ben
06:20
És te mit gondolsz?
angol animációs filmsorozat, Képzelet, 2013
06:20
A bajkeverő majom
VI. évad, 9. rész: Gyűjtögető majom
06:23
Sam, a tűzoltó
IX. évad, 10. rész: Fireman Sam 09 1010
06:25
Gumball csodálatos világa
2011, 971. rész: Az alku
06:25
The Avatars
I. évad, 1. rész: Az ávátárok
Játék
Hú, mennyi holmit kell egy utazáshoz összepakolni! És akkor még könyveket is – ki tudja, melyik nap mihez lesz kedvetek, és főleg mennyi időtök marad este mesét olvasni a kalandokkal teli nap után!
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.