Excessocenus

Budapest FotóFesztivál 2019
Budapest, Cervantes Intézet, április 12. - június 30.
Geológusok szerint bolygónk az úgynevezett antropocén korszakba érkezett, melyet az iparosodott nemzetek és elitjeik idéztek elő, és amelyben az ipar és az emberi tevékenységek jelentik a bolygó dinamikájának új motorját.
Az igazság, hogy annak ellenére, hogy ezek a módszerek nyilvánvalóan csődöt mondtak, a kevésbé fejlett országok vakon követik a természeti forrásokkal való visszaélést és azok mértéktelen kihasználásának, valamint a megtermelt javak túlzott fogyasztásának sémáját. Ezek az országok újfent elkövetik a többiek hibáit és elavult, toxikus technológiák virágzó piacává váltak, miközben a „buli” utánra egyszerűen senkinek nincsenek tervei. 
 
A Bruno Morais és Cristina de Middel együttműködéséből létrejött Excessocenus projekt a makrogazdaság hatásait vizsgálja az afrikai mikro-rutinokban, a mindennapi, ház körüli teendőkre koncentrálva, és a fotográfiát használják fel arra, hogy a környezettel és az afrikai kontinens vizuális megjelenítésével kapcsolatos problémákra reflektáljanak. Az Excessocenus 2016-ban elnyerte a Greenpeace Photo Award díjat. 
2019.04.21
|
(3 kép)


Erdélyi Lajos: Erdélyi mozaik.
Budapest, Artphoto Galéria, október 21. - november 8.

Radóczy Mária: Álmodni mertem.
Budapest, KlauzálHáz, október 17. - november 3.

Miniképek.
Budapest, Vízivárosi Galéria, október 16. - november 19.

Játék
Tíz éve született a zenekar a Magyar Színház büféjében és szilveszterkor léptek fel együtt először „jelmeztelenül”.
Már játsszák a mozik a FOMO - Megosztod és uralkodsz című filmet egy durvára sikerült buli következményeiről. @fomo.amozifilm #moziajanlo #moziajánló #fomo
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.