Indul a Közösség – Tér – Település program, várják a jelentkezőket!

Öt egyetem részvételével közös gondolkodásra és szakmai együttműködésre hívja az építész és közösségszervező hallgatókat az újonnan induló Közösség – Tér – Település képzési program, melynek keretében a diákok élesben próbálhatják ki magukat és megismerhetnek más szakterületeket is.
A képzés elsődlegesen építész és közösségszervező hallgatóknak szól, de a szervezők – a szabad helyek függvényében – közösségi és civil szakértő szakos hallgatókat, a kulturális mediáció és humánökológia területén, illetve további rokonterületeken tanuló hallgatókat is várnak. Jelentkezési határidő: június 30. 
 
A program 2019 októberében egyhetes elméleti kurzussal és azzal a céllal indul, hogy a különféle intézményekről és szakokról érkező hallgatók saját szakmájuk területén kipróbálhassák magukat élesben is, emellett ismerjék meg egymás szakterületeit, a szakmák egymáshoz való viszonyát és kapcsolódásaikat. A kurzusok művelődés, építészet, település- és területfejlesztés, valamint közösségfejlesztés és közösségi tervezés témában zajlanak. Az elméleti megalapozást követően a hallgatók a két félév folyamán csapatokat alkotnak és közösen hoznak létre saját projekteket – így lehetőségük nyílik nem csupán az építészeti tervezői munkára, de a közösségi tervezésre és kivitelezésre is, melynek szerves része a lakosokkal való közös gondolkodás és tervezés, valamint a közösségi igények és szükségletek meghatározása is. 
 
A képzési program során megtervezett munkák 2020 nyarán realizálódnak a Közösség – Tér – Település saját, baranyai alkotótáborában, valamint a Hello Wood kreatív építész és design studio által indított, Építész Mustra néven futó összegyetemi építészfesztiválon, Tokaj-Hegyalján. 
 
A programban részt vevő egyetemek: az egri Eszterházy Károly Egyetem Neveléstudományi Intézete, a Nyíregyházi Egyetem Társadalom- és Kultúratudományi Intézete, a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi és a szekszárdi Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Kara, valamint a Sárospatai Református Teológiai Akadémia. 
 
2019.05.20
|


Játék
Világszínvonalú programok, nemzetközi hírű fellépők és csodálatos helyszínek!
A rossz költészet világnapja van, írj bátran te is egy verset és kínozd vele a barátaidat/üzletfeleidet! #rosszkolteszetvilagnapja #augusztus18 #badpoemday #douglasadams
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.