„A varázslatot szerettük volna visszahozni” - Tessa Thompson

Tessa Thompson egyike Hollywood legígéretesebb feltörekvő sztárjainak, aki már nemcsak a Marvel univerzumban, hanem az új Men in Black filmben is kulcsszerepet játszik. Egy kicsit beavatott minket a részletekbe.
Mit szerettél a leginkább abban, hogy részt vehettél a Sötét zsarukban? 
 
Mindig imádtam az eredeti filmeket. Kiskoromban teljesen beszippantott a világuk. Aztán azt is megtudtam, hogy F. Gary Gray lesz a rendező, akinek a munkáit már ősidők óta követem. Láttam az első TLC klipet is, amit rendezett. Úgy gondoltam, hogy biztos valami jó sül ki egy sokak által szeretett franchise és F. Gary találkozásából. Mindent alaposan kibeszéltünk előtte, és minden amellett szólt, hogy igent mondjak. 
 
Szerinted mi a MIB franchise titka? 
 
Több mint húsz év telt el az első film óta, de még ma is modernnek hat. Ez annak köszönhető, hogy ez a film olyat mutatott, amit egyetlen korábbi mozi sem. Csodás, egyedi tónusa volt, ami ragyogóan használta a humort, és a nézők egyszerűen boldogan keltek fel a moziszékből a végén. Drukkoltak a hősökért. Úgy hiszem, már elég idő eltelt a legutóbbi film óta ahhoz, hogy a nézők ismét kíváncsiak legyenek a Sötét zsarukra.  
 
Hogyan illeszkedik az új film a franchise-ba? 
 
Nagy rajongója vagyok a korábbi filmeknek, így amikor először besétáltam a díszletbe, teljesen elaléltam az élménytől. Akkor fogtam csak fel igazán, hogy egy MIB film részese vagyok. Olyan filmet próbáltunk készíteni, ami kiszolgálja a régi rajongókat, de azok is maradéktalanul élvezhetik, akiknek ez lesz az első Sötét zsaruk filmjük. Nem gondolom, hogy nagy újításokra lett volna szükségünk: a korábbi filmek máig kiállják az idő próbáját. Azt a varázslatot szerettük volna visszahozni, nem pedig valami teljesen újjal előállni. 
 
Hogyan illeszkedik a karaktered, Molly ebbe a világba? 
 
Sok olyan ember él a világban, aki úgy érzi, nem tartozik ide, és nem nagyon ért szót másokkal. Molly is ilyen figura. Ezt leszámítva azonban találékony és rendkívül kíváncsi, márpedig én imádom azokat az embereket, akik kíváncsiak a körülöttük lévő világra és emberekre. Nagyon elfogadó, és ez beleillik az MIB egyik fő témájába is: fogadjunk el másokat, azokat is, akik sok mindenben különböznek tőlünk. Márpedig itt különböző bolygók különféle élőlényeivel van dolgunk.  
 
Hogyan válik Molly M ügynökké? 
 
Molly tudós, akinek régi vágya, hogy bejusson az MIB-hez, és ezért mindent megtesz. Próbálkozik a CIA-nál, az FBI-nál, sőt bármilyen szervezetnél, amiről úgy gondolja, hogy közelebb viheti őt a Sötét zsarukhoz. Minden ilyen próbálkozása zsákutcának tűnik, ezért kényszerhelyzetből egy telemarketing cégnél köt ki, de végül az esze és a kitartása meghozza a gyümölcsét. Képes meggyőzni O ügynököt, a New York-i iroda vezetőjét, hogy vegye fel őt próbaidős ügynöknek. 
 
Milyen volt a nagy találkozás H ügynökkel? 
 
Kapásból egy nagyon vicces helyzetben találkozik vele először. Az egyik új alien munkatársam le tudja lassítani az időt, ezért amikor H bejön, lassítva láthatjuk őt, hogy jól megcsodálhassuk. H olyan ügynök, akit megelőz a hírneve: a módszerei unortodoxak, és mivel egyszer már megmentette a világot, igazi sztárnak számít a szervezeten belül. M vele szemben nagyon ambiciózus, aki nem akar sokáig próbaidős maradni, és a legjobbtól szeretne tanulni. Szeretne minél előbb hasznos tagja lenne a szervezetnek, és H ügynök ehhez kiváló eszköz számára. 
 
Tulu/InterCom
2019.06.11
|
(12 kép)


Film premierek

Ugye boldog vagy?

német vígjáték, 80 perc, 2019

Jó srácok

amerikai vígjáték, 95 perc, 2019

Volt egyszer egy… Hollywood

amerikai szatíra, 161 perc, 2019
Játék
A szürrealista mozgalom legismertebb alkotóinak munkáival találkozhatunk a Magyar Nemzeti Galéria kiállításán
Filmek a TV-ben
18:10
Fenyvesek úrnője 2.
német-osztrák romantikus dráma, 2013
18:15
Zuhanás a szerelembe
amerikai romantikus vígjáték, 1984
18:25
Garni-zóna
amerikai romantikus film, 1982
18:30
Pókember
amerikai akciófilm, 2002
18:35
Az oroszlánkirály
amerikai animációs film, 1994
A rossz költészet világnapja van, írj bátran te is egy verset és kínozd vele a barátaidat/üzletfeleidet! #rosszkolteszetvilagnapja #augusztus18 #badpoemday #douglasadams
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.