Az oroszlánkirály

est.hu:
5/10
|
olvasói
8/10 (42)
A Disney remake-hulláma elérkezett a mélyponthoz.
Még ha nem is lehetett túl sok eredetiséggel vádolni a klasszikus rajzfilmjeik eddigi élőszereplős változatait, legalább annyiban újdonságot nyújtottak az eredetikhez képest, hogy hús-vér színészek alakították az ismert karaktereket. Az oroszlánkirály-remake viszont animációs film, csak éppen a kreatív, játékos, élénk és magával ragadó kézi rajzolást felváltotta a teljes realisztikusságérzetre törekvő CGI. Bizonyos értelemben mérföldkőnek számít, hiszen lenyűgöző, hogy természetfilmekre emlékeztető hitelességgel alkották meg számítógépen az afrikai szavannát, csakhogy a „valódi” állatoknak van egy hátrányuk: nem képesek az emberi mimikára. Így a Disney legérzelmesebb meséjét ezúttal kifejezéstelen arccal adják elő a szereplők, ami elég hamar kényelmetlen disszonancia-érzetet vált ki a nézőben.

A történetről nem is érdemes szót ejteni, hiszen az 1994-es rajzfilmet mindenki ismeri, az új változatban pedig még arra sem törekedtek, hogy korszerűsítsék vagy újragondolják az eredeti királydrámát. Még a látvány terén is a rajzfilmet másolják, kivéve a híres dalok koreográfiáit, melyeket sikerült lesüllyeszteni a ritmusra lépkedő állatok szintjére. Ehhez képest a játékidő a felesleges töltelékjelenetek miatt fél órával hosszabb, ami semmit nem ad hozzá az eredetihez, csak éppen még egy mosdószünettel ajándékozza meg a gyermekes szülőket. Kétségtelenül technikai bravúrról van szó, de ez nem változtat azon, hogy nem készült még ennél feleslegesebb „élőszereplős” Disney-remake.
viktoriacz
2019.07.16
|
The Lion King
amerikai animációs film, 118 perc, 2019
Egy oroszlánkölyköt átver a gonosz nagybátyja, és elhiteti vele, hogy ő a felelős az apja haláláért, ezért szégyenében elmenekül az otthonából.
Rendező:

Jon Favreau

Forgalmazza: Fórum Hungary
Bemutató: 2019. július 18.
(16 kép)


Film premierek

Fekete karácsony

amerikai horror, 90 perc, 2019

Jumanji: A következő szint

amerikai kalandfilm, 123 perc, 2019

Családból is megárt a sok

francia vígjáték, 100 perc, 2019

A két pápa

amerikai-angol-argentin-olasz filmdráma, 125 perc, 2019
Játék
A 3 előadásból álló Ajándék Karácsonyi Bérlet az Orlai Produkciós Iroda a Belvárosi Színházban és a Hatszín Teátrumban játszott előadásaira váltható be.
Filmek a TV-ben
H
9
K
10
Sze
11
Cs
12
P
13
18:10
Bibi és Tina II. - Elátkozva
német családi film, 2014
18:20
X-Men 2.
amerikai sci-fi akciófilm, 2003
18:40
Floridai álom
amerikai film, 2017
18:45
Az óriásölő
amerikai kalandfilm, 2013
18:45
Ovizsaru
amerikai akcióvígjáték, 1990
Színdarab készült a Szpasszkij–Fischer sakkmeccsből. Az 1972-es világbajnoki szovjet-amerikai döntőt a hidegháború közepén játszották Izlandon. Sosem látott figyelem kísérte a meccset, a londoni Hampstead Theatre viszi színre az ?évszázad sakkmeccsét". #szinhazajanlo #szpasszkijfischer #spasskyfischer #sakkmeccs #sakkszinhaz #sakkvb #hideghaborustortenet #háborústörténetek
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.