Támadás a Fehér Ház ellen 3. - A védangyal bukása

est.hu:
7/10
|
olvasói
7/10 (4)
A Támadás a Fehér Ház ellen trilógia alkotói tudják, hogyan kell olcsón remake-et készíteni. Hát úgy, hogy nem veszik meg a remake-jogokat.
A 2013-as Támadás a Fehér Ház ellen egyértelműen az év nagy meglepetéssikere volt, figyelembe véve azt a tényt, hogy a film gyakorlatilag a Drágán add az életed! és Az elnök különgépe kereszteződéséből jött létre, és bár a maga egyszerű módján kétségtelenül szórakoztató volt, az eredetiségfaktor abszolút nulla volt benne. Jött a folytatás is, immár mérsékeltebb sikerrel, de Mike Banning, az elnök tökös testőrének népszerűsége még mindig volt akkora, hogy egy harmadik elnökmentés is kijárjon neki.  
 
Harmadjára az alkotók nem tököltek, egyszerűen csak leporolták/lenyúlták az 1993-as A szökevény forgatókönyvét és sztoriját, majd hozzáigazították a Támadás a Fehér Ház ellen franchise-hoz. Banning ezúttal a titkosszolgálat vezetője lesz, ám épp az irányítása alatt éri újabb súlyos merénylet az elnököt, a főtestőrt pedig ezúttal nem kitüntetik, hanem azzal gyanúsítják, hogy ő maga is részt vett a merénylet megtervezésében. Pedig két film után tudniuk kéne, hogy Banning nem vesződik tervezgetéssel: egymaga nyír ki kisebb hadseregeket egy budlibicskával. A főtestőrnek tehát menekülnie kell az őt gyanúsító hatóságok elől, miközben arra is rá kellene jönnie, hogy ki az, aki valóban megkísérelte a merényletet az USA első embere ellen.
 
Kíváncsian várjuk, hány bőrt tudnak még lehúzni a franchise-ról, de van egy olyan sanda gyanúnk, hogy ez most az utolsó. Aztán pár év múlva majd remake-elhetik… a jogok megvásárlása nélkül. 
Tulu
2019.08.23
|
Angel Has Fallen
amerikai akciófilm, 121 perc, 2019
Banninget az elnök elleni merénylet megkísérlésével vádolják, és ő menekülés közben próbál rájönni, ki lehet a valódi elkövető.
Rendező:

Ric Roman Waugh

Forgalmazza: Freeman Film
Bemutató: 2019. augusztus 29.

Kapcsolódó cikkek

Ha tetszett, ezt is nézd meg:

(5 kép)


Film premierek

Tel-Avivban minden megtörténhet

belga-francia-izraeli-luxemburgi vígdráma, 100 perc, 2018

Seveled

magyar romantikus vígjáték, 95 perc, 2019

Sarkvidéki akció

amerikai-angol-dél-koreai-indiai-japán-kanadai-kínai animációs film, 90 perc, 2019

Pamacs, a Mikulás kis rénszarvasa

kanadai animációs film, 89 perc, 2018

Léghajósok

amerikai-angol kalandfilm, 100 perc, 2019

Élősködők

dél-koreai thriller, 132 perc, 2019

Akik már nem öregszenek meg

angol-új-zélandi dokumentumfilm, 99 perc, 2018
Játék
A horrorokra specializálódott Blumhouse legutóbb a Halloweent, most pedig a műfaj egy másik klasszikusát turbózta fel a mai igényeknek megfelelően.
Filmek a TV-ben
H
2
K
3
Sze
4
Cs
5
P
6
Szo
7
18:10
A hívatlan vendég
francia vígjáték, 1983
18:15
Bibi és Tina I. - A nagy verseny
német családi film, 2014
18:25
A nemzet aranya - Titkok könyve
amerikai kalandfilm, 2007
18:25
A szív bajnokai
amerikai film, 2009
18:30
Tarzan legendája
amerikai kalandfilm, 2016
Pózolj stonehendge-dzsel! 10 éve kezdődtek a stonehenge kutatások. Ebből az alkalomból gyűjtöttek össze a Stonehenge -nél készültturistafotókat, böngésszétek őket, csodásak! #stonehenge100 #regifotok #photohistory #stonehengehistory#tourists #stonehengetourist
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.