A magyaroknak nem osztottak lapot Karlovy Varyban

A Pesti Est exkluzív helyszíni beszámolója
A régió A-kategóriás fesztiválja említésre méltó magyar jelenlét nélkül zajlott, és egyelőre úgy fest, pocsék év a 2019-es a magyar filmnek. A cseh fürdőváros beengedte a műsorába Pókembert, és idén először azon kaptam magam, hogy a programot gyengébbnek találtam a megszokottnál.
Elég egyszerű szempontok alapján mérlegelek, amikor értékelnem kell egy filmfesztivált: ha az ott jártamkor legalább két felejthetetlen mesterművet láttam, az egy szuper fesztivál volt, ha csak egyet, az rendben volt, ha egyet sem, akkor hiába fecséreltem ott az időt, nem érte meg elmenni. Hét éve járok Karlovy Varyba, és eddig minden évben sikerült meglesnem legalább két zseniális filmet. Idén először csak egyet. Persze nincs nagy baj, de idén először éreztem azt a cseheknél, hogy nem sikerült a legjobban a program összeállítása. 
 
Az idei válogatás 
 
A versenyfilmekkel nagy baj nem volt. A Monsoon című brit–vietnámi mozit és a Lara című német filmet is sokan dicsérték, és a Half-Sister című szlovén keserédes dráma is kellemes színfolt volt, de be kell vallanom, én sosem a versenyfilmekért jártam a csehekhez. A KVIFF régóta híres arról, hogy ragyogó best of-ot nyújt a világ nagy filmfesztiváljainak legjobbjaiból, csakhogy idén ez a válogatás nem sikerült túl acélosra. Ebben persze az is közrejátszott, hogy idén sem a Sundance, sem a Berlinale nem volt csúcsformában, és adósaink maradtak a remekművekkel, viszont Cannes teli volt izgalmas címekkel, és Karlovy Vary mindig szuper volt abban, hogy elhozza a francia filmfesztivál legjobbjait, ám idén ebben alulteljesítettek.
 
Ugyan az Arany Pálma-díjas mozi és Cannes nyitófilmje is befutott a csehekhez, rengeteg ígéretes cannes-i cím nem mutatkozott be, és a program több pontján is érződött, hogy nem a legfrissebb. Ebben közrejátszhat az is, hogy sok igazán nagy durranást a forgalmazók nem akarnak nyáron futtatni, inkább csak az őszi díjszezonban fesztiváloztatják majd őket, így jó eséllyel szimplán csak nem adták oda őket Karlovy Varynak. Némi alibizésnek éreztem így, hogy azt a Pókember filmet futtatták meg, ami egy nappal később amúgy is a mozikba került mindenhol a világon, és még csak vendég sem érkezett hozzá, bár tény, hogy a részben Csehországban forgatott filmet a közönség félig-meddig a sajátjának érezte, és mindig óriási tapsvihar fogadta a teremben a cseh helyszíneket vagy utalásokat. 
 
Ha már a vendégekről beszélünk: idén ez sem sikerült tökéletesre. Karlovy Varyban hagyomány, hogy a legnagyobb sztárvendég számára rendeznek egy gigászi szabadtéri vetítést, ahol a legnagyobb klasszikusát vetítik le a tömeg nagy örömére, de Julianne Moore kapcsán nem történt ilyen: csak a férjével, Bart Freundlich-hal közös filmjeik jöhettek szóba, és bár az Esküvő után általuk készített remake-je nem lett rossz (bár kissé giccses), a színésznő igazi klasszikusait így nem lehetett megünnepelni, és a sajtóval is csak egy sajtótájékoztató útján érintkezett. Casey Affleck két éve volt életműdíjas a KVIFF-en, most az új rendezésével (a berlini Light of My Life) érkezett, és a botránya óta érezhetően kerüli az újságírókat. Ezúttal csak a cseh sajtónak nyilatkozott. Rajtuk kívül még Patricia Clarkson érkezett, de mire ő jött, én már távoztam, így nem tudom megmondani, milyen nyomott hagyott maga után Karlovy Varyban. 
 
Már a cseh sör sem az igazi 
 
Tudom, ez már igazán szőrszálhasogatásnak tűnhet, de idén már a sör sem volt olyan jó a cseheknél. Az eddigi ízes söreiről ismert Lobkowitz szponzorként továbbállt, és a helyére lépő Pilsner Urquell messze nem olyan karakteres sörféle, ráadásul az elődjével ellentétben mindössze egyetlen fajta sört árul, és az is elég kommersz. A fesztivál területén túl kell merészkedni a tikkasztó hőségben, hogy az ember egy tisztességes sört igyon. 
 
Filmekből persze így is láttam pár jót. A Cannes-t megnyerő Élősködők című dél-koreai szocio-thriller például egészen lehengerlően keveri a társadalomkritikát a csalós filmek trükkarzenáljával, és minden perce rabul ejtően gyönyörű. A The Lodge (a Goodbye, Mommy rendezőpárosától) az éjféli szekció gyöngyszeme volt, egy olyan nyomasztó családi horror, ami még az éjfél utáni félrészeg közönséget is ki tudta józanítani. A Diego Maradona-portréfilm csupán archív felvételekből építette fel az argentin zseni legproblémásabb és egyben legsikeresebb éveinek bemutatást, az In Fabric pedig egy gyilkos, vörös ruhát a nézőkre szabadítva merült el Peter Strickland szürreállal kacérkodó világában. Jim Jarmusch zombifilmes próbálkozása, a The Dead Don’t Die a sztárparádé ellenére nem több egy kissé öreges osztálytalálkozónál, ahol a rendező a haverjaival ökörködhetett, a The Traitor című olasz gengszterfilm pedig a maffiafilmek összes kliséjét elpuffogtatva, ötletektől mentesen húzza az ember idejét két és fél órán át. 
 
Tulu
2019.07.08
|


Film premierek

Ugye boldog vagy?

német vígjáték, 80 perc, 2019

Jó srácok

amerikai vígjáték, 95 perc, 2019

Volt egyszer egy… Hollywood

amerikai szatíra, 161 perc, 2019
Játék
A szürrealista mozgalom legismertebb alkotóinak munkáival találkozhatunk a Magyar Nemzeti Galéria kiállításán
Filmek a TV-ben
18:10
Fenyvesek úrnője 2.
német-osztrák romantikus dráma, 2013
18:15
Zuhanás a szerelembe
amerikai romantikus vígjáték, 1984
18:25
Garni-zóna
amerikai romantikus film, 1982
18:30
Pókember
amerikai akciófilm, 2002
18:35
Az oroszlánkirály
amerikai animációs film, 1994
A rossz költészet világnapja van, írj bátran te is egy verset és kínozd vele a barátaidat/üzletfeleidet! #rosszkolteszetvilagnapja #augusztus18 #badpoemday #douglasadams
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.