Családi fesztivállal kezdi új évadát a Kolibri Színház

Szeptember 7-én immár 28. alkalommal rendezik meg az egész napos, ingyenes Kolibri Évadnyitó Fesztivált, amelyen a hazai produkciók mellett idén három különleges külföldi vendégelőadás is várja a kicsiket és nagyokat.
A Kolibri Színházban és a Jókai téren reggeltől estig zajló rendezvényen a hagyománynak megfelelően idén is a báb- és utcai előadó-művészet legkiválóbb magyar és nemzetközi képviselői fogadják a közönséget. Az esemény házigazdái: Török Ági, az idei évad Kolibri Hölgye és Szívós Károly, a Kolibri Úr. 

Az idei vendégfellépők között szerepel a veszprémi Kabóca Bábszínház és a győri Vaskakas Bábszínház, valamint Fabók Mancsi Bábszínháza és a szlovákiai Árgyélus Színház Écsi Gyöngyi mesemondóval. Sarkadi Bence nemzetközi hírű marionettművész Világjáró marionettek című, többszörös díjnyertes produkcióját hozza el a Jókai térre. Spanyolországból érkezik a Teatro Paraíso társulata Nomádok című előadásával, míg a görög Artika Theatre Company Csodák a kiskertben, az olasz La Baracca-Testoni Ragazzi színház pedig Egy felhő útja című produkcióját mutatja be a fesztivál közönségének. Az előadások között, a korábbi évekhez hasonlóan, a Kolibri Harsona Quartet játszik, a színház bejáratánál pedig a Vitéz László Automata fogadja a gyerekeket.  
 
A fesztivált a színház megalakulása óta Vitéz László világhírű megelevenítője, Kemény Henrik köré szervezik, aki egyben a fesztivál és a társulat egyik alapítója. A Kemény Henrik által megteremtett vásári bábjátékos hagyomány ezúttal a Kolibri Színház művésze, Nizsai Dániel Pulcinella éneke című produkciójában és a kaposvári BábSzínTér Vitéz László meséjében elevenedik meg.
2019.08.28
|


Kópé

amerikai-kanadai animációs film, 87 perc, 2019

Angry Birds 2 - A film

amerikai-finn animációs film, 96 perc, 2019

A kis kedvencek titkos élete 2

amerikai-francia-japán animációs film, 86 perc, 2019

János vitéz

magyar animációs film, 70 perc, 1973

Az oroszlánkirály

amerikai animációs film, 118 perc, 2019
További gyerekfilmek
Ifjúsági/gyerek műsorok a TV-ben
H
16
K
17
Sze
18
Cs
19
P
20
13:20
Gumball csodálatos világa
2011, IV. évad, 641. rész: Az Eladás
13:20
Timmy
I. évad, 15. rész: Timmy Time 01 1015
13:20
Uncsitesók
I. évad, 112. rész: The Fearsome Foursome
13:25
Rózsaszín párduc és barátai
2009, I. évad, 91. rész
13:30
H2O: Vízcseppből varázslat
I. évad, 5. rész: Mako-sziget hotel
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.