Vetítések

Joker

est.hu:
10/10
|
olvasói
8/10 (51)
Amikor már éppen kezdtük elveszíteni az érdeklődésünket a képregényfilmek iránt, jött Todd Phillips, és lazán megcsinálta az év legjobb filmjét Batman ikonikus ellenfeléről.
Cool túra, Starsky & Hutch, Másnaposok-trilógia, Terhes társaság… Igen, Todd Phillips rendező korábban leginkább habkönnyű komédiákban utazott, ezért is volt szokatlan, amikor bejelentették, hogy ő rendezheti majd Joker figurájának sötét eredettörténetét Joaquin Phoenix főszereplésével. Phillips már előző filmjével, a Haverok fegyverben-nel jelezte, hogy más utakat kíván járni, mint régen, a Jokerrel pedig megmutatta, hogy bármekkora sikereket is ért el a vígjátékaival, az igazán nagy és fontos filmek még előtte állnak. 
 
A Joker sem esztétikájában, sem tempójában, sem történetvezetésében nem emlékeztet a mostanság mozikban futó képregényadaptációkra, ugyanis Phillips inkább filmes, és nem képregényes/képregényfilmes referenciákra építette fel filmjét, azokon belül pedig főképp a hetvenes évek karaktervezérelt thrillerei jelentették az alapot számára. A rendező lazán megjátszotta, hogy igazán nagyszabású akciójelenet és képregényes utalások sokasága (azért akad egy pár) nélkül csináljon mozit minden idők egyik leghíresebb comics gonoszáról, ráadásul egy olyan zavarba ejtő előtörténetet adjon neki, ami hiába játszódik 1981-ben, egyértelműen a korunkra, a társadalmunk betegségeire reflektál. Phoenix átalakulása szenzációs a főszerepben, a színész egyszerre szánni való és félelmetes Jokerként, és ha a film elleni amerikai tiltakozások nem teszik tönkre az esélyeit, akkor nem nagyon lesz senki, aki megállíthatja őt az Oscar-díj felé vezető úton. 
 
Tulu
2019.09.27
|
(8 kép)


Film premierek

Jégvarázs 2.

amerikai animációs film, 103 perc, 2019

Valan - Az angyalok völgye

magyar krimi, 98 perc, 2019

Tudsz titkot tartani?

amerikai romantikus vígjáték, 94 perc, 2019

Tejháború

izlandi vígjáték, 92 perc, 2019
Játék
Filmek a TV-ben
18:05
Az utolsó szamuráj
amerikai-japán-új-zélandi történelmi dráma, 2003
18:15
Star Wars: A Sith-ek bosszúja
amerikai sci-fi, 2005
18:30
Heavy túra
finn-norvég vígjáték, 2018
18:55
Betörő az albérlőm
amerikai vígjáték, 2004
19:00
A muskétás
amerikai-holland kalandfilm, 2001
Ma kerül ki a lelőhelyekre, keresd Budapest lefjobb programjait! Fotózkodj vele és használd a #PESTIESTLES hashtaget, és mi belépőket adunk. #pestiest #pestiestjatek #jatek #nyeremenyjatek #instajatek
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.