Humen Fesztivál

Budapest, szeptember 11 - 15.
Immár negyedszer kerül megrendezésre Budapest LMBTQ kulturális eseménye. A két évig filmhétként működő, majd tavaly összművészeti fesztivállá alakuló esemény idén is több LMBTQ témájú filmmel, színházi előadással, privát tárlatvezetéssel, valamint egy három az egyben kiállítással is jelentkezik.
A Művész moziban tartott vetítések sorát szeptember 12-én a Beszorítva című, többszörös közönségdíjas angol dráma nyitja. Magyarországon először itt lesz látható a Portré a lángoló fiatal lányról című romantikus történelmi dráma, és több más játékfilm (Rövid történet a zöld bolygóról, A legjobb barátom, Az én csodálatos Nyugat-Berlinem) mellett a Humen Fesztivál programjába a közelmúlt legjobb LMBTQ rövidfilmjei is bekerültek idén a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál közreműködésével. A filmvetítésekre szeptember 5-től kaphatók jegyek a Művész mozi weboldalán.  
 
A filmvetítések mellett színházi előadások is helyet kaptak a programban, és az idei évben először a Humen Fesztivál saját szervezésű kiállítással is jelentkezik az Art9 Galériéban, rögtön hárommal is egyetlen helyszínen, míg a Ludwig Múzeum a Király Tamás-kiállításán tart privát tárlatvezetést a látogatóknak a rendezvény keretein belül. Az érdeklődők ingyenes és anonim HIV-szűrésen is részt vehetnek, vagy akár egy szivárványos reggelit is élvezhetnek a Rainbow Brunch gasztrosorozatának köszönhetően. 
 
Részletes program és további információ a fesztivál honlapján.
 
 
2019.09.04
|


Film premierek

Kópé

amerikai-kanadai animációs film, 87 perc, 2019

Downton Abbey

angol filmdráma, 122 perc, 2019

Curtiz - A magyar, aki felforgatta Hollywoodot

magyar életrajzi dráma, 98 perc, 2018

100 dolog

német vígjáték, 111 perc, 2018
Játék
A Bosszúállók-széria negyedik felvonása egy 22 filmből álló történetfolyam megismételhetetlen lezárása, egy monumentális utazás utolsó állomása.
Filmek a TV-ben
18:15
Puzzle
amerikai film, 2018
18:15
Rejtélyes házasság
amerikai thriller, 2018
18:45
A katasztrófaművész
amerikai életrajzi film, 2017
18:45
Pop, csajok satöbbi
amerikai vígjáték, 2000
18:50
Két kopper
amerikai akcióvígjáték, 2010
Még a héten látogatható a Holdmúzeum 1969 - Művészet és világűr című kiállítás, szerintünk #nemaradjle #holdmuzeum #muveszetesvilagur #muveszetestudomany #kiallitasajanlo #vasarelymuzeum
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.