„A férfiasság az utóbbi időben jó irányban változott” - Brad Pitt

A válása után idén Brad Pitt újult erővel robbant be a mozikba. Nemcsak Tarantino új filmjében, de az Ad Astra – Út a csillagokba című sci-fijében is csúcsformában játszik. A sztár filozofikus hangulatban nyilatkozott legújabb munkájáról, amit nagy sikerrel vetítettek a Velencei Filmfesztiválon.
Először 1995-ben, a Sundance-en találkoztál James Grayjel, igaz? 
 
Stimmel. Azután hívtam fel, hogy megnéztem a Kis Odesszát. Azonnal összebarátkoztunk, bár Jamesszel ez nem nehéz. Jókat lehet vele beszélgetni. Már ősidők óta beszélünk arról, hogy egyszer kéne együtt egy filmet csinálni. Végül az Ad Astra lett ez a közös munka. 
 
Producerként azért közreműködtél James előző filmjében, a Z, az elveszett városban is… 
 
James és én imádjuk a hatvanas és hetvenes évek filmjeit: mindig törekszünk arra, hogy valami azokhoz hasonlót készíthessünk. A Z, az elveszett város egyfajta fordulópont volt a karrierjében: láttam, ahogy a szakmája mesterévé avanzsált. Ebben a filmben pedig már végképp benne volt, hogy egy nagyon is személyes történetet tudott elmesélni, és az igazán személyes történetekből lesznek a legjobb filmek. 
 
Már a Z, az elveszett város idején beszélgettetek az Ad Astráról? 
 
Elmondta, hogy van egy terv, ami nem hagyja nyugodni. Ez volt az Ad Astra. Remek, eredeti ötlet volt, pont olyan, amilyenre szükség van egy jó science fictionhöz. A kiindulópontja egy Arthur C. Clarke idézet volt: „Két lehetőség létezik: vagy egyedül vagyunk az univerzumban, vagy nem. Mindkét lehetőség rettentően félelmetes”. A film másik fő témája pedig kezdettől fogva a maszkulinitás volt. Mik azok a dolgok, amik visszafognak bennünket, férfiakat abban, hogy mélyebb, kifejezőbb kapcsolataink legyenek nemcsak a szeretteinkkel, hanem önmagunkkal is? Ez a két ötlet elég volt számomra. Végül is a rendező egy régi barátom, James lesz. Nézzük meg, mire megyünk vele! 
 
Az Ad Astrához bevallottan használtátok inspirációként Joseph Conrad könyvét, A sötétség mélyént, amiből korábban az Apokalipszis most is készült. Az a film hírhedt volt a problémás forgatásáról, de végeredményben mindenki egyetért abban, hogy mestermű született. 
 
Folyton emlékeztetnünk kellett magunkat arra, hogy nekik sem sikerült minden elsőre. Nekik is segítséget kellett kérniük, és ez így van rendjén. Az Apokalipszis most forgatásáról készült dokumentumfilmből, A sötétség mélyénből kiderül, hogy fogalmuk sem volt, hogyan fejezzék be a filmjüket, míg Coppola felesége rá nem talált a bennszülöttek ceremóniájára, ami végül az egész film metaforájává vált. Sokáig mi sem tudtuk, hogyan fejezzük be az Ad Astrát, szóval ilyen szempontból volt hasonlóság a két film között. 
 
A hasonlóságoktól függetlenül a két film főszereplőjének sorsa nem is lehetne különbözőbb. Míg Willard egyre mélyebbre süllyed, addig az Ad Astrában Roy leszámol mindazzal, ami gúzsba kötötte az eddigi életében, és ettől felszabadul. 
 
Ezt közben nem nagyon tudtam megfogalmazni, de tényleg így van. Meg kell járnia a lelke legmélyebb bugyrait – vagyis az ő esetében el kell mennie a naprendszer legtávolabbi pontjára, ahol a teljes magány várja –, hogy ne fordulhasson senkihez és semmihez segítségért, és szembe kelljen néznie a problémáival. Az összes gyászával, megbánásával és eltemetett fájdalmával. Azt hiszem, a férfiasság az utóbbi időben jó irányban változott. Már nem kell minden körülmények között erősnek maradnunk, kimutathatjuk a gyenge, sebezhető oldalunkat is. És nem kell elviselnünk, hogy a sebezhetőségünk megmutatása miatt bárki tiszteletlenül bánjon velünk. Az életem során rá kellett jönnöm, hogy a gyerekeim, a szeretteim, a barátaim és az én érdekem is az, ha nyitott maradok, és teljes mértékben el tudom fogadni önmagamat. Az önismeretről beszélek, vagy legalábbis arról, hogy legalább próbáljuk meg megismerni önmagunkat, és ezt osszuk meg másokkal is. Szerintem ehhez óriási magabiztosság szükséges.  
 
Sokáig tartott, míg erre rájöttél? 
 
Igen, és azt hiszem, ez volt az, ami ebben a filmben annyira vonzott. Mindent megkérdőjeleztem az életemben, és James is hasonló életszakaszban járt. Ez a film az, amit ki tudtunk hozni belőle. 
 
Mit gondolsz, van olyan, hogy az önismeretben az utad végére érsz, vagy ezen folyamatosan dolgozni kell? 
 
Ezen mindig dolgozni kell. Ez olyasmi, amiért mindig küzdeni fogok. Jó néhány alkalommal sikerült már belebuknom. Például ma reggel. Aztán mindig egyre gyorsabban pattansz vissza a lovad nyergébe, és újra beállítod a helyes irányt. 
 
Tulu/Fórum Hungary
2019.09.16
|
(6 kép)


Film premierek

Demóna: A sötétség úrnője

amerikai családi film, 118 perc, 2019

Zombieland - A második lövés

amerikai horror-vígjáték, 99 perc, 2019

Álomnagyi

belga-francia vígjáték, 99 perc, 2019

A lelőhely

amerikai-kanadai sci-fi, 100 perc, 2018
Játék
One-woman show egy utolsó felvonásban William Luce művéből a GK Társulat és a Manna produkciójában.
Filmek a TV-ben
18:10
Pomádé
amerikai zenés film, 1978
18:10
Dr. Hope: Egy asszony nem adja fel 2.
német életrajzi filmdráma, 2009
18:20
Millió dolláros bébi
amerikai filmdráma, 2004
18:40
Pokolfajzat
amerikai akciófilm, 2004
18:45
Cliffhanger - Függő játszma
amerikai akciófilm, 1993
Ma este az Akvárium klubban Adam Naas. Nézzétek csak, ő az új Lenny Kravitz. #adamnaas #koncertajanlo#programajanlo #akvariumklub
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.