Meghalt Gesztesi Károly színművész

56 éves korában szombat este meghalt Gesztesi Károly színművész - számolt be híradójában a TV2.
A Blikk információi szerint az 56 éves színész a budapesti Ferdinánd hídnál vezette autóját, amikor vezetés közben rosszul lett, infarktust kapott. Kocsijával félreállt, ám hiába jött gyorsan a segítség és próbálták 50 percen keresztül újraéleszteni, az orvosok nem jártak sikerrel. 
 
Gesztesi Károly Tóth Károly néven született 1963. április 16-án. Szülei válása után édesanyja férjhez ment Gesztesi Jánoshoz, akinek a nevét később hivatalosan is felvette. 
 
Gesztesi Károly a Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzése után 1988-tól 1990-ig a Thália Színház társulatának tagja volt. Az 1990-1991-es évadban a Miskolci Nemzeti Színházban szerepelt, 1992-1993-ban a József Attila Színház társulatának tagja volt. 1994 és 1998 között a Vígszínház társulatának volt a tagja, azóta szabadfoglalkozású volt.  
 
Színházi szerepei mellett olyan filmekben játszott, mint például a Magyar vándor, a Szabadság, szerelem, a Kútfejek, a Valami Amerika 1. és 2. vagy a Csak szex és más semmi
 
Gesztesi Károly az egyik legismertebb magyar szinkronszínész volt, többek között a Shrek című animációs filmben ő volt a főhős Ogre magyar hangja. 
 
(MTI) 
2020.01.04
|


Film premierek

A vágyak szigete

amerikai horror, 110 perc, 2020

Sonic, a sündisznó

amerikai-japán-kanadai kalandfilm, 99 perc, 2020

Közel a horizonthoz

német romantikus filmdráma, 109 perc, 2019

A boldogságvirág

angol-német-osztrák sci-fi, 105 perc, 2019
Játék
Zach Braff, amerikai színész, producer, rendező és szerző 2011-es darabja az életben elkövetett hibákról, gyökerekről és útkeresésről, reményről és társakról szól.
Filmek a TV-ben
20:00
Rossz versek
magyar film, 2018
20:00
Mi
holland film, 2018
20:00
Madame Nobel - A béke szerelmese
német-osztrák életrajzi filmdráma, 2014
20:30
Akik dolgoznak
svájci film, 2018
20:50
Columbo: A recept: gyilkosság
amerikai krimi, 1968
? Derkó 2020 - a Derkovits-ösztöndíjasok kiállítása #art #youngartist #kiállítás
Copyright © 2020 Minnetonka Lapkiadó Kft.