80 éves Tom és Jerry

A Tom és Jerry 1940-től futott amerikai rajzfilmsorozat, amelyet kezdetben a mozikban vetítettek, és a két rajzfilmfigurát eredetileg Jaspernek és Jinxnek nevezték el. A sorozatot William Hanna és Joseph Barbera írta és rendezte, akik nevéhez fűződik többek között a Hupikék Törpikék vagy a Frédi és Béni, avagy a két kőkorszaki szaki is.
Annyira népszerűvé vált a két figura, hogy még napjainkban is készítenek kisebb epizódokat, vagy egész estés filmeket. Az 1960-as évek elején 13 epizódot a volt Csehszlovákiában készítettek. Az epizódok középpontjában rendszerint Tomnak Jerry elfogására irányuló sikertelen kísérletei állnak. Tom a legtöbbször nem is akarja megenni Jerryt, és néhány részben a páros valójában egészen jól kijön egymással, vagy egy-egy csetepaté közben egymás segítségére sietnek (olykor egymás életét mentik meg), így az ellenségeskedés hátterében valószínűleg csak a hagyományos, ősi ösztönből fakadó macska-egér ellentét áll.
A háttérzene fontos szerepet tölt be a részek alatt, mely a jazz, a klasszikus zene és a korabeli popzene elemeit ötvözi, ezzel hangsúlyozva a cselekményt és érzelmeket is kölcsönöz az egyes jeleneteknek. A Zongorakoncert című epizódban Liszt Ferenc 2. Magyar rapszódiája hangzik el, némileg átdolgozva. Általánosságban elmondható, hogy nem fordul elő szöveg a rajzfilmben, leszámítva néhány epizódot; a Tom és Jerry közötti dialógusok főleg felordításokból és felkacagásokból állnak, amelyet gyakran trombita, vagy más hasonló hangszer szólaltat meg.
1943 és 1952 között a sorozat 7 Oscar díjat zsebelt be, többek között a fentebb már említett 1946-os Zongorakoncert rész is. A Tom és Jerry 1942-től kezdődően képregény formájában is megjelent, sőt páros videojátékokban, majd a PlayStation 2, az Xbox és a Nintendo révén újabb terepet hódítottak meg.
 
 
2020.02.21
|


Sonic, a sündisznó

amerikai-kanadai-japán kalandfilm, 99 perc, 2020

A vadon hívó szava

amerikai kalandfilm, 100 perc, 2020

Mancs őrjárat: Vigyázz, kész, mancs!

kanadai animációs film, 66 perc, 2019

Dolittle

amerikai családi film, 106 perc, 2020

Előre

amerikai animációs film, 114 perc, 2020
További gyerekfilmek
Ifjúsági/gyerek műsorok a TV-ben
H
18
K
19
Sze
20
Cs
21
Copyright © 2021 Minnetonka Lapkiadó Kft.