A majmok bolygója (2001)

Pierre Boulle regénye és Franklin J. Schaffner filmje után A majmok bolygójának immár harmadik változata forog a DVD-lejátszón. Ha a 70-es években készült folytatásokat is számításba vesszük, ennél jóval többedik verzióról beszélünk, és azt se feledjük, hogy maga az eredeti regény is egy régesrégi ötlet frissítése volt.


Gulliver járt hasonlóképpen ritkán emlegetett negyedik utazásán, amikor a nemes lovak szigetére érkezett, ahol az emberek számítottak vadnak és piszkosnak, a kultúra pedig a lovak kiváltsága volt. A háttérben így Jonathan Swift géniusza áll: fantasztikus példázatával az emberi faj hitvány tulajdonságaira hívta fel a figyelmet, és kritikájában cseppet sem kesztyűs kézzel járt el.A kifordított civilizáció megdöbbentő gondolata a 2001-es filmváltozatig gyökeres változtatásokkal ért csak el. Mark Wahlberg űrpilótája egy olyan bolygón landol, ahol ugyan emberszabású majmok uralkodnak, ám az elnyomott sorban élő emberek sem kevésbé értelmesek. A jövevénynek így nincs alkalma komoly zavarba jönni hovatartozását illetően, a majomnővel való egy húron pendülése sem vezet szerelmi drámához, így mélyebb lelki konfliktusok nélkül a rabságban tartott emberek élére áll, és olyan szabadságharcot indít el, amely történelmi fordulópontot hoz a bolygó lakói számára, sőt eredetük titkára is fény derül. Aztán jön még a nagy csavar, amely több okból is zavarba ejtő, de nem homályosítja el annak a bizonyos régi filmváltozatbeli "szabadságszobros" befejezésnek az emlékét.

Rick Baker mesteri majommaszkjai mellett Tim Burton jellegzetes, lidérces képi világa határozzák meg a látványt, a színészek közül pedig, érdekes módon, a majomálarcot viselők alakítanak emlékezetest.


***Extrák:

A dupla DVD-s kiadásban a film lemezén kép a képben funkcióból egyes részeknél dokumentumbetétekbe kalandozatunk át, elszórakozhatunk a DVD-ROMmal, produkciós infókat olvasgathatunk, bepillanthatunk néhány próbafelvételbe, illetve két audiokommentárral is végignézhetjük a filmet. Az egyiken Danny Elfman zeneszerző tiszteletet ébresztő, bölcs szavakkal konferálja fel a lekevert dialógusok alatt a kísérőzene egy-egy újabb tételét, a másikon a zseniális vizuális fantáziával megáldott Tim Burton kevesebb tiszteletet ébresztő mondattöredékein tornásztathatjuk angol szövegértésünket. Produkciójának mélypontja az a 4 perces hebegés-habogás, amikor a csavaros befejezés alatt igyekszik valami gondolatot kinyögni, és végül nem sikerül neki.

A bónusz lemez 6 tételben tálalja extráit felettébb hatásos, animált menüjén. Az első a színészek majommá változtatásáról szól a mozgástanulástól a maszkokon át a jelmezekig. Werkfilm szól a zene felvételéről, egy forgatási napról és a kaszkadőrmutatványokról. 8 jelenetet több kameraállásból és a készítés különböző fázisaiban is megnézhetünk. A halványan érdekes kihagyott jelenetek mellett szerepel még HBO-werkfilm, zenei remix-klip, DVD-ROM és képgaléria rajzokkal.

****Hang: angol 5.1 és DTS
Kép: 16:9/2,35:1, színes
Felirat: magyar + 12 nyelv
Extrák felirata: angol


Planet of the Apes

2001 amerikai fantasztikus film Hossz: 115 perc Forgalmazó: InterCom Rendező: Tim Burton Szereplők: Mark Wahlberg, Helena Bonham Carter, Tim Roth, Michael Clarke Duncan
-NZ-
2002.03.25
|


Film premierek

Rontó Ralph

amerikai animációs film, 92 perc, 2012
Játék
November 3. és 5. között az Európai Parlament idén is az Uránia Nemzeti Filmszínházban mutatja be az Lux-díjra jelölt, döntős filmeket.
Legnépszerűbb
Copyright © 2023 Minnetonka Lapkiadó Kft.