Egy fiúról

Mely - nem túlzás állítani - a legjobb valamennyi eddigi Hornby-adaptáció közül. A történet hőse egy kiégett, mindennemű érzelemre képtelen, a maga magányába és a semmittevésbe zápult yuppie-szerű tucatfickó, aki a véletlenek és a vaksors fura szeszélyeinek köszönhetően, továbbá egy tizenegy éves kisfiúval és annak egyedül álló édesanyjával való megismerkedése folytán olyan kalandok sorába csöppen, melyek alaposan átformálják a világlátását. Az Egy fiúról az Amerikai pite parádés első részével magának komoly nevet szerzett direktorduó, Paul Weitz és Chris Weitz közös munkája. A film talán nem annyira vicces, mint az alapjául szolgáló regény, de így is az egyik legmulatságosabb és legszívderítőbb darab az idei premierek közül. A legnagyobb meglepetés azonban nem is az, hogy egy újabb Hornby-regényből egy újabb remek film készült, inkább, hogy az eddig meglehetőst halovány teljesítmények sorát maga mögött tudó Hugh Grantről végre kiderült, igazán nagy dolgokra képes. Grant mostani mutatkozása a vásznon azt jelzi, hogy emberünk modoros csepűrágóból valódi színésszé érett. És ez már tényleg valami.