Rekonstrukció

olvasói
5/10 (2)
Talán nem árt felfigyelnünk a tényre, hogy Dániában nemcsak Dogma-filmek készülnek, és a dán filmművészet többet is tud kínálni e hírneves mozgalomnál. Szép példa erre a most bemutatásra kerülő Rekonstrukció, amelynek alkotója, Christoffer Boe tavaly Cannes-ban a legjobb elsőfilmes rendezőnek járó díjat nyerte el.
A nem túl nézőcsalogató cím érzelmekkel teli filmet, bár egyáltalán nem szokványos szerelmesfilmet takar. Hősét, Alexet egy véletlen találkozás nyomán a szerelem teljesen leveszi a lábáról, és régi életét mindenestül (barátnőstül) elfelejtve a vonzódását viszonzó titokzatos szépség, Aimee (Maria Bonnevie) ágyába veti magát. Azzal sem törődik, mi lesz ezután: vajon az elegáns, férjes asszony terveiben szerepel-e több is vele kapcsolatban egy elragadtatott éjszakánál? Ilyen helyzetekben általában a másnap reggel hozza el a kijózanító fordulatot, ami jelen esetben egyenesen rémálomba illő. Alex ugyanis nem talál vissza régi életébe, lakásának hűlt helye, barátnője, Simone (Bonnevie szintén) nem ismeri fel, és minden ismerőse idegenként fogadja. A film - főszereplőjével összhangban - szakít a realitások síkjával: Alex szerelmi választásai két lehetséges életet teremtenek számára, amelyek között azonban nem teljesen szabad az átjárás. Simone középkorú férje, August, a regényíró legújabb elbeszélése is, amelyet töredékekben mi, nézők is követhetünk, valami hasonlóról szól, mint ami Alexszel történik. 
A Dániában sztárnak számító Nikolaj Lie Kaas a film bonyolult narratív szerkezete mellett is képes a figurájával való azonosulásra késztetni a nézőt, a Dina vagyokból ismert, gyönyörű Maria Bonnevie pedig kettős szerepében igencsak átérezhetővé teszi a férfi dilemmáját. A költői emelkedettségű film erkölcsi tanulsággal is szolgál, amennyiben elgondolkodtat, hogyan és mennyire érdemes kockáztatni a szerelemben?
nelson
2004.02.12
|
Reconstruction
dán filmdráma, 89 perc, 2003
Alex belebolondul egy gyönyörű asszonyba, akit ugyanaz a színésznő alakít, mint a barátnőjét, aztán a két lehetséges szerelem két lehetséges világa között reked. Duplafenekű elbeszélés, cannes-i elsőfilmes díj.
rendező:

Christoffer Boe



Film premierek

Világpolgárok

olasz vígjáték, 92 perc, 2019

Talpig fegyverben

angol-német-új-zélandi akcióvígjáték, 95 perc, 2019

Mint egy főnök

amerikai vígjáték, 83 perc, 2020

Előre

amerikai animációs film, 114 perc, 2020
Filmek a TV-ben
H
6
K
7
Sze
8
18:10
Mission Impossible
amerikai thriller, 1996
18:10
Négy nap Toszkána
német romantikus film, 2008
18:30
Deep Impact
amerikai akciófilm, 1998
18:40
Hellboy II. - Az Aranyhadsereg
amerikai fantasztikus akciófilm, 2008 (ism.)
18:45
Álomháború
amerikai akciófilm, 2011
Közlemény Budapest, 2020.03.12. A 2020. március 11-i kormányrendelet következtében a Pesti Est mind a nyomtatott, mind az online működését leállítja. A kialakult helyzet és a kormány döntése alapvetően befolyásolja az üzleti működésünket, emiatt kénytelenek vagyunk leállni a lapkiadással. Az elmúlt közel 30 év alatt ez lesz az első olyan hét, amikor a Pesti Est nem jelenik meg. Olvasóinkat arra kérjük, hogy tájékozódjanak – mind a hazai, mind a külföldi médiából – a koronavírussal kapcsolatos hírekről! Ehhez szeretnénk segítséget nyújtani, és kezdetnek ezeket weboldalakat ajánljuk az információszerzésre: angolul: theguardian.com németül: www.spiegel.de spanyolul: elpais.com franciául:  lemonde.fr Kedves olvasóink, arra szeretnénk kérni titeket, hogy tartsuk be az óvintézkedéseket, segítsük egymást abban, hogy a vírus terjedését lelassítsuk, és vigyázzunk egymásra, gondolkodjunk józanul. Hiányozni fogtok. Viszmeg Krisztina Lapigazgató
Copyright © 2020 Minnetonka Lapkiadó Kft.