Kedvenc helyek

Lou Reed: Animal Serenade

olvasói
(0)
(Reprise / Warner)

Lou Reed utoljára 2000-ben jelentkezett hivatalos stúdióalbummal (Ecstasy), aztán még ugyanabban az évben előállt az eredetileg 1975-ös Metal Machine Music című művészi gesztus újrakiadásával, 2003 januárjában pedig egy színpadi mű sztárparádés anyagával jött ki egy dupla albumon (The Raven), melynek szimpla CD-re rövidített változata akár hagyományos sorlemezként is működhetett volna. Szintén 2003-ban kapott (mit kapott, összeállított!) egy dupla életműösszegző kiadványt is (NYC Man), úgyhogy már csak egy koncertlemeznek kellett következnie – ami szintén dupla és életműösszegző lett.


Koncertlemezből pedig szép számmal akad az egyik legfontosabb dalszerző 1966 óta gyarapodó életművében. Ha nem számítjuk a Velvet Underground élő lemezeit, akkor is már legalább a hetedik koncertalbumnál tart a New York-i mester. A koraiak (Rock And Roll Animal – 1974, Live – 1975) egyértelműen a csúcslemezek közé tartoznak, a legutóbbi (Perfect Night – 1998) viszont kategóriájában (és Lou Reedhez képest is) gyengébbre sikerült. És akkor még nem említettük a 1972-es New York-i rádiós koncert hivatalosan 2001-ben napvilágot látott kiadását (American Poet) és a 2003 végén megjelent mitikus felvételt (Lou Reed, John Cale & Nico: Le Bataclan `72), mely a VU magjának egyszeri, 1972-es párizsi összeállását örökítette meg, ahol a zenekari dalokon túl mindhárom előadó elővezetett néhányat bontakozó szólókarrierje gyümölcseiből is. Reed azon is jó formában hallható, de a 2003 júniusában Los Angelesben rögzített Animal Serenade-en már kései korszakának szikár megbízhatóságát hozza.

A 130 perces koncerten elhangzik a legutóbbi Poe-album kulcsdalai mellett öt szépen átalakított Velvet Underground-szám, néhány élőben ritkán játszott hetvenes-nyolcvanas évekbeli darab (az 1973-as Berlin albumról három is), de a legismertebb slágerek nem. Nem szokványos a megszólalás sem: a gitározó-éneklő Reeden kívül sógora, Mike Rathke gitáros (aki néha egy cimbalom-szerű ütős-pengetőst szólaltat meg) és a jegyző hűséges Fernando Saunders basszusgitáros (aki ritkán elektronikus dobon játszik és egy saját dalt énekel is), valamint Jane Scarpantoni csellistanő és a (néha előtérben éneklő) háttérénekes Antony jelenti a teljes zenekart – dobost tehát ne is keressünk, de a „zongorahangok” is csak gitárból bújnak elő! A rock történetének egyik zsenijéről van szó, nem meglepő tehát, hogy így is működik az anyag: a hosszú, sztorizgatós szerzeményeket az előadói karizma hitelesíti, a briliáns dalok (Men Of Good Fortune, Venus In Furs, Dirty Blvd.) kamara-hangszerelésben is kiválóak, így a ritkán előtörő, kissé fáradtabb pillanatokat simán átvészeljük.


8/10
Dömötör Endre
2004.05.27
|


Játék
A leghatalmasabb élőlény, amely valaha is létezett, most visszatér, hogy megküzdjön számos gigantikus szörnyeteggel ebben a földrengető folytatásban.
Van ma Margó Irodalmi Fesztivál, latin-amerikai dokufeszt, terézvárosi búcsú, kürtőskalács fesztivál, ezernyi program, de van egy, ami mindenkinek szól: az önkormányzati választások! Fotó: @fortepan #szavazas #szavazz #onkormanyzativalasztasok #programajanlo #nemaradjle
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.