Dealer

Végig ez a srác áll a középpontban, az ő kalandjait és találkozásait követjük végig. Habár a cím erre utal, a Dealer nem hagyományos értelemben vett „drogfilm”. A rászokás és beetetés, az anyagról való leállás konfliktusai és drámái természetesen keresztülszövik a történetet, mélységes mély bugyrokat járunk végig, a drogos szubkultúra és közeg bemutatása szuggesztív és hiteles; Fliegauf filmje azonban, és ez az egyik legnagyobb erénye, sokkal tágabb, általánosabb értelemben beszél a függőségről. A Dealer az érzelmi, anyagi és fizikai kiszolgáltatottság, függőség körbeforgó, gyilkos játszmáit mutatja be, szinte katalógusként sorba szedve a lehetséges stációkat és példázatokat. A főhős teljes környezetét megismerjük és feltérképezhetjük (családi és baráti körök, adok-kapok viszonyok); találkozunk azokkal, akik tőle függnek, és megismerjük azokat, akiktől ő függ. Fliegauf filmje brutális és drámai sorsjátszma: a kitörés, a függőséggel és a sorssal való szembehelyezkedés története. 
 
Körbeforgó sorsok és történetek, láncszerűen egymásba kapcsolódó epizódok rétegződnek egymásra. A Dealer szuggesztív hatása a sztori kérlelhetetlen logikájából és a következetesen puritán képi, formai megoldásokból fakad. Hosszú beállítások, bravúros nagyjelenetek, hipnotikus kameramozgások, a gyilkos monotóniát erősítő hanganyag, a nem hivatásos szereplők igen erőteljes személyes jelenléte - a Dealer az örvény és a szédület filmje. Vitázni lehet vele, de a hatása alól nehezen vonhatjuk ki magunkat.