Bohó nyolcvanas évek Almodóvar módra

Szenvedélyek labirintusa (Laberinto de pasiones, 1982)

Almodóvar második filmje lenyűgöző sűrítménye mindannak, amiből a későbbi művek is rendre építkeznek: szexuális extravagancia, különleges és különc hősök, melodráma és morbid humor. A körömlakkal szipuzó transzvesztita punkok, a saját lányukra gerjedő patyolatosok és a lelki beteg nőgyógyászok morbid-bohém világába „harmonikusan” illeszkedik a kozmetikumok és a férfiak iránt vonzódó arab trónörökös és a nimfomán énekesnő szerelme. Az érzelmek és szerelmek kavargásában maga Almodóvár is fel-feltűnik, hol punk nótát énekel, hol pedig transzveszti fotóregényt rendez. Az egész teljesen eszement, de nagyon szórakoztató. ****

Áldott mélységek (Entre tinieblas, 1983)

Apáca show Almodóvár módra: a madridi bárénekesnő fiúja túladagolásos halála után az apácák között keres menedéket. A nővérek igencsak bizarr figurák: azon túl, hogy alázatosságuk kifejezéseképpen olyan neveket viselnek, mint „Trágya nővér”, „Patkány nővér”, a főnöknő központi drogbeszerzőként és elosztóként működik a nővérek szakrális látomásainak előidézése érdekében. Van, aki álnéven ponyvaregényeket ír, s van, aki tigrist nevel a konyhakertben, mások őszi-téli kollekciót terveznek lurexből a szent szűz számára az alagsorban. E vallási vonatkozásokkal kacérkodó darabban már igen szembeötlő, milyen mély rokonságban áll Almodóvar világa Buńuel szürrealista szellemével. ****Mit vétettem, hogy ezt érdemlem? (Qué he hecho yo para merecer esto?, 1984)

A gyógyszerfüggő takarítónő és a Hitler-kéziratokat hamisító taxisofőr családjának morbid története felett ismét Buńuel szellemét érezzük lebegni. A szürreális történések (az anya a fogorvosnál váratlanul örökbeadja kisebbik fiát a pedofil orvosnak, máskor a prostituáltként működő szomszédnőt segíti ki némi közreműködéssel; a szomszéd kislány természetfeletti képességeinek köszönhetően a tekintetével képes kitapétázni a konyhát stb.) és az állatok szerepeltetésének módja (a nagymama egyetlen öröme egy leguán, mely később egy gyilkosság egyetlen szemtanújaként kerül a rendőrség érdeklődési körébe) valóban a mestert idézik, s mindezt egy munkásosztálybeli megélhetési melodrámával házasítja össze Almodóvar. Fergeteges abszurd! ****Asszonyok a teljes idegösszeomlás szélén (Mujeres al borde de un ataque de nervios, 1988)

Az Asszonyok a teljes idegösszeomlás szélén hozta el Almodóvar számára a világhírt, első Oscar-jelölését is ezért a filmért kapta. Mindez azonban (szerintem) sajnos azt is jelentette, hogy a továbbra is védjegyét adó szürrealitás, gondolati és szexuális extravagancia elkezdett jólfésültté, kevésbé vaddá és szabadossá válni, s lassan manírrá szilárdult a kilencvenes években. E darab a franciásan könnyed, félreértéseken alapuló vígjátékot a szélesebb közönség számára is fogyaszthatóan házasítja össze az Almodóvar-féle szürreállal. Szokásához híven most is az emlékezetes női figurák viszik a prímet, és persze a fiatal Antonio Banderas, ezúttal öltönyben, Elvis-frizurával. ****