Élményhajhászat helyett - Hajas Tibor

Fasiszta elvtársak címmel írt verse miatt már 19 esztendősen a Kádár-rezsim celláinak vendége - mintegy másfél évig! - Hajas Tibor, akit a '70-es években az egyik legmodernebb magyar művészként már nem a poéták között, hanem a performansz és a vizuális művészetek kísérletezőinek sorában tartanak számon - egészen 1980-ig.

Hajas Tibor: Cím nélkül No. 11.<br/>1980. július 5.
Hajas Tibor: Cím nélkül No. 11.
1980. július 5.

Huszonöt évvel ezelőtti halála adott apropót a Ludwig Múzeumnak egy különleges tárlat megrendezésére. Hajas Tiborról Baksa-Soós Verával, a kiállítás kurátorával beszélgettünk.

- A kiállítás prospektusában írt előszavában azt írja, hogy nem akart „nekrofil hangulatú bemutatást”. Az milyen?

- A magyar szellemtudománnyal foglalkozó értelmiség szereti a József Attilával, Latinovits Zoltánnal kapcsolatos halálhírek körülményeivel, életútjával, magyarázataival való élmény-hajhászást. Ezek a művészek, akárcsak Hajas Tibor, sokkal többet érdemelnek annál, minthogy bulvárstílusban csak az idegrendszerük kiaknázásával kapcsolatosan foglalkozzanak velük. Ezért ebben a kiállításban ezt a halálbarát emlékezési módot szerettem volna alárendelni annak, hogy bemutassam Hajas Tibor munkásságát, mint a XX. század magyar művészetében a fluxus, a minimal art és a body-art nemzetközi mozgalmának egyik jeles képviselőjét.

- Miért lehet ma érdekes Hajas Tibor? Nem gondolja, hogy az az eszköztár, amivel ő élt, már messze van a mai ember befogadási ingerküszöbétől?

- Nem hiszem. Éppenséggel azzal az imperatívusszal, amivel ő dolgozott, hogy „mindent, ami körülötted van, alakíts át műtárggyá”, hogy „tedd az életedet művészetté”, olyan kreativitásra sarkall, ami megszólítja - az ingerküszöbön belül - az embereket. Mert annyira fárasztó ez a szuverenitást és szabad cselekvést ellenző társadalom, amiben vagyunk. Ez más formában, de ugyanolyan zárt, mint a '70-es évek Kádár-rendszere, csak most nem politikai, hanem gazdasági és szellemi értelemben. Hajas pont azon dolgozott, hogy ez alól szerkezetileg felszabadítsa az embereket, és ez most is igény.

- Hajast a '70-es évek legmerészebb, leginkább provokáló neoavantgárd kísérletezőjének tartják. Performanszai, fotótablói, grafikái és videói nem egy egyszerű és egyszeri élmény azoknak, akik veszik a bátorságot, hogy felkeressék a Ludwig Múzeumot.

- Mindenki egy bizonyos kontextusban él. Ha valaki egészséges, akkor ezzel nincs teljesen megelégedve. Foglalkoztatja, hogy miként is reagáljon a közegre, ahonnan az impressziók érik. Tanulságos lehet, hogy milyen az, amikor egy szuverén alkat benne él egy korban, amellyel vannak küzdelmei, és a létezéshez meg kell vívni a maga csatáit úgy, hogy kifejleszt kommunikációs stratégiákat. Ezek a művész válaszai a korára.

- Ön azt írta egy tanulmányában, hogy Hajas Tibor „tele volt figyelemmel, szeretettel, egy igazi misszionárius volt, aki a földi létünkbe csupán egy kényszerleszállást hajtott végre”. Életében is így gondolták az ismerősei?

- Aki a szellemiségét és a szuverenitását irigyelte, annak lehet, hogy inkább a nárcisztikus, önző ember jött le. Aki a gyarló embert is látta benne, az felfedezhette a szerzetesi szeretetet is.
Vágó Róbert
2005.07.19
|


Játék
Február 28-tól érkezik a magyar mozikba az Király Levente Piedone nyomában című portréfilmjének kibővített moziváltozata, amely az eddigi legátfogóbb portréfilm Bud Spencer életéről.
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.