Kedvenc helyek

Antony And The Johnsons: I Am A Bird Now

olvasói
9/10 (1)
(Secretly Canadian / CLS)

A 2005-ös év legkülönösebb könnyűzenei sikersztorija az Angliában született, de 11 éves korától Amerikában élő zongorista-énekeshez, a nagydarab férfitestben női lelket hordó Antony Hegartyhoz fűződik, aki New York-i zenekarával felvett második lemezéért elnyerte az év legjobb brit albumának járó Mercury-díjat. A Lou Reed, Boy George, Devendra Banhart és Rufus Wainwright közreműködésével készült I Am A Bird Now a 2005-ös esztendő leggyönyörűbb lemezeinek egyike.


Ahogy annak idején, a hetvenes évek legvégén David Bowie pártfogásba vett egy különleges androgün énekest (a két bizarr diszkó-rock-opera-pop lemezt megjelentető, majd nem sokkal később AIDS-ben elhalálozó Klaus Nomit), úgy az ezredforduló táján ezt tette Bowie nagy pályatársa, Lou Reed is, az akkor már New Yorkban némi kultuszstátuszt elért Antonyval: a 2001-es I Fell In Love With A Dead Boy című Antony And The Johnsons-EP hallatán meghívta vendégénekelni The Raven című lemezére, illetve Budapestet is érintő 2003-as turnéjára (melynek koncertlemezes lenyomatán, az Animal Serenade-en természetesen szintén szerepelt Antony).

Persze az 1971-ben, a sussexi Chichester kisvárosban született Antony Hegartynak jóval hosszabb és érdekesebb az előtörténete. Szülei egy rövid hollandiai kitérő után Kaliforniába költöztek, ahol Antony a popzenébe menekült kívülállóként töltötte tinédzseréveit (meglepően korán, már kilencévesen felismerte másságát). Kate Bush, Alison Moyet, Marc Almond, Divine és mások mellett leginkább Boy George volt rá óriási hatással, ám amikor 1990-ben New Yorkba költözött először mégis az ottani kísérleti színházi szcénának lett egyik ikonikus alakja – főleg táncos darabokban játszott, megalapította Blacklips nevű kabarétársulatát, de később apróbb filmszerepekben is felbukkant. 1995 környéken jött létre színésztársakból és egyéb nagyvárosi bohémekből szerveződött kísérőzenekara, lemezen először egy transzvesztita/transzszexuális művészeket bemutató válogatáson (God Shave The Queen – 1996) szerepelt, majd később mindenféle kislemezes és osztott kiadványokon, főképp a Durtro minikiadót vezető David Tibet (Current 93) oldalán – az első címnélküli Antony And The Johnsons-album is a Durtrónál jelent meg 2000-ben. Az alapvetően zongorista-énekes Antony fekete énekesnőket idéző hangja és azok a zongoraközpontú, kevés vonóssal, fúvóssal megtámogatott, valami ismeretlen világból érkező dalok már akkor megérdemelték volna a szélesebb körű elismerést, de erre még fél évtizedet kellett várni. Közben, a Lou Reed-turné után Antony kisebb hullámvölgybe került, ám újabb rajongói – ezúttal nála fiatalabb énekesek – átsegítették a válságon: 2004-ben szerepelt Rufus Wainwright Want Two című nagylemezén és egy Devendra Banhart által összeállított válogatáskorongon.

A 2004 végén megjelent The Lake EP-vel megelőlegezett második Antony And The Johnsons-album, az I Am A Bird Now már szélesebb palettából használ színeket, mint az első, a tempó változatosabb, és Antony nemcsak, hogy szinte összes korábbi segítőjét (Lou Reed, Devendra Banhart, Rufus Wainwright) visszahívta egy duett erejéig, de legnagyobb bálványát, Boy George-ot is sikerült megnyernie, így ha csak az énekhangokat vesszük alapul, máris bámulatos a végeredmény. Persze elsősorban Antony többoktávos hangterjedelme és vibrátója az elképesztően nem evilági – leginkább talán nagy énekes hősnője, Nina Simone hangjához lehet hasonlítani, vagy a Roxy Music-vezér Bryan Ferry stílusához. A dalok nagy része simán zseniális, így a kislemezre is kimásolt albumindító Hope There`s Someone is ebbe a kategóriába sorolható: megindító óda („remélem lesz valaki, aki gondomat viseli, amikor meghalok”), a végén féleleműző katarzissal. Alapvetően zongora és vonósok képezik a zenei alapot, melyet gyakran egészít ki ritmusszekció, alkalmanként színesít néhány fúvós hangszer és ritkán gitár. A My Lady Story című finom etűd (már ha a mellamputáció tematikája nem mond ellent a finom etűd kifejezésnek) például a ritmusszekció dinamikája miatt tér el kissé a többi daltól, melyekre általában a légiesség a jellemző.

Az elődjéhez hasonlóan alig félórás album központi témája a kettőség állapota, a két világ közti lét (ami Antony esetében a nemiségre is igaz), az átmenet egyik pontból a másikba, a magány és a társas kapcsolat, a reménytelenség, rettegés és a felcsillanó bizakodás állapota, az élet és a halál közti határmezsgye kérdése kerül gyakran elő, még a borító is erre reflektál (mely Andy Warhol egyik szupersztárját, a Walk On The Wild Side című Lou Reed-dalban is megénekelt transzvesztita Candy Darlingot ábrázolja halálos ágyán). Ebbe a sorba illeszkedik a For Today I Am A Boy című önduett is: „egy nap majd felnövök és gyönyörű nő leszek... / de ma még gyermek vagyok, egy kisfiú”.

A lemez közepén helyezkedik el a „közreműködős blokk”. Először Boy George duettel, az Antony által eredetileg a hugához írt You Are My Sisterben, ami így végül a homoszexuális/transzvesztita testvériség himnuszaként, de akár két Amerikában élő angolnak a befogadó országhoz címzett vallomásaként is értelmezhető („te vagy a húgom és én szeretlek téged, váljon valóra minden álmod”). A kislemezen is kiadott dalt ráadásul a félig spanyol cigány származású, de már Amerikában született ifjú dalszerző-énekes, Devendra Banhart andalúz hangulatú gitárjátéka teszi még interkontinentálisabbá. A rövid What Can I Do?-t furamód szinte teljesen Rufus Wainwright énekli, Antony csak a háttérben kísér, míg a következő dalban, a szado-mazo témájú Fistful Of Love-ban (mely a már említett The Lake EP-n is szerepelt) Lou Reed beszédhangja csak nyúlfarknyi szerepet kap, gitárjátéka viszont sokat tesz hozzá a dalhoz – itt Antony az egyre terebélyesedő hangzással és a végére szétrobbanni akaró fúvósokkal küzd a szeretetért. Devendra is meghúzódva énekel a Spirallingben, aztán a lemez zárlata természetesen már Antonyé: a Bird Gerhl a szabadság megtalálását hirdeti (maga a madárlány képében teszi mindezt), miközben megejtően tiszta és felemelő az utolsó felvétel.

Az énekes (akinek szerénységéről és félénkségéről személyesen is meggyőződhettünk márciusi budapesti szólókoncertjén) 2005-ös albumával végre az őt megillető rivaldafénybe került. Ám mindettől teljesen függetlenül ez a lemez a legmeglepőbb, legváratlanabb, legmegmagyarázhatatlanabb módon a boldogság és a remény érzését sugározza, és ez bizony mindennél többet ér.


10/10
Dömötör Endre
2005.12.16
|


Játék
A leghatalmasabb élőlény, amely valaha is létezett, most visszatér, hogy megküzdjön számos gigantikus szörnyeteggel ebben a földrengető folytatásban.
Van ma Margó Irodalmi Fesztivál, latin-amerikai dokufeszt, terézvárosi búcsú, kürtőskalács fesztivál, ezernyi program, de van egy, ami mindenkinek szól: az önkormányzati választások! Fotó: @fortepan #szavazas #szavazz #onkormanyzativalasztasok #programajanlo #nemaradjle
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.