Harry Potter And The Goblet Of Fire (filmzenelemez)

Amikor az amerikai családi mozis Chris Colombus által profin levezényelt első két rész után a mexikói Alfonso Cuarón megcsinálta a sorozat magasan legjobb darabját, reménykedni kezdhettünk, de az addig egész nívós filmeket jegyző brit Mike Newell kezében a negyedik rész elég idiótára sikerült. Ezt csak némileg tudja ellensúlyozni a zenei váltás: John Williams helyére a Kenneth Branagh társulatának színészeként és filmzeneszerzőjeként feltűnt skót Patrick Doyle került (aki nagyzenekari aláfestő zenéjének egy-egy tételében egy régi Williams-témának ugyanúgy teret ad, mint lánya, Abigail Doyle énekesnő szólójának), a báltermi táncmulatság jelenetéhez pedig a producerek a Pulp énekesétől, Jarvis Cockertől kérték a betétdalokat. A Pulp a 2001-es We Love Life album turnéja, illetve a 2002-es Hits válogatáslemez és DVD megjelenése óta szünetelteti működését, Cocker azóta az All Seeing I-ból ismert, de a Fat Truckers, Add N To (X) és Pink Grease együttesekkel is dolgozó Jason Buckle multiinstrumentalista-producerrel kollaborál leggyakrabban (2003-ban Relaxed Muscle név alatt kiadtak egy elektrós anyagot A Heavy Night With... címmel), és most is közösen készítették a betétdalokat. Buckle hozta az Add N To (X)-ből a billentyűs-mindenes Steve Claydont, Cocker pedig a Pulp basszistáját, a tánczenék iránt hasonlóan fogékony Steve Mackey-t, továbbá a Radiohead két tagját: az est.hu egyik kedvenc interjúalanyát, Phil Selway dobost, illetve a filmzenék világába már a Velvet Goldmine és a Bodysong óta kirándulgató Jonny Greenwood gitárost (a Franz Ferdinand-tagok, akikről eredetileg szó lett volna, végül kimaradtak a projektből).

Ez a szupergupp – élen a loncsos hosszú hajat viselő énekessel – a filmben ugyan csak néhány pillanatig látható, de elhangzik részlet három dalából is, melyek a filmzenelemez végére csapva teljes hosszukban is szerepelnek. A mesebeli figurákkal példálózva új táncot tanító Do The Hippogriff őrült glam-punkja a T.Rex és a Brian Eno-korabeli Roxy Music, illetve Billy Idol hatását viseli magán (sőt Jonny Greenwood őrült gitárszólója előtt még egy skótdudás betétet is hallhatunk benne), a This Is The Night hőse funkys art-rock fölött számol le a szerelmével és kezd új életet a baljós éjszakában (ha kevesebb lenne benne a pszichedélia, ez akár Franz Ferdinand-szám is lehetne), a záró Magic Works pedig, melyhez Patrick Doyle hangszerelt vónóskíséretet, egy tipikus fenséges Pulp-lassú („ez a szerelmeseknek szól, öleljétek szorosan és tartsátok melegen egymást, és táncoljátok együtt az utolsó táncot”). A Do The Hippogriff e pillanatban is versenyben van, hogy bekerüljön az öt Oscar-jelölt filmbetétdal közé – szurkoljunk hát, hogy élőben is láthassuk Jarvisék bizarr produkcióját a 2006-os gálán.


7/10