Véresen egyszerű

A Coen testvérek első, de már díjesővel elhalmozott alkotása emlékeim szerint erősen túlértékelt mozi volt, ám párszori újranézés után végre leesett, hogy miért. Ez ugyanis nem a menekülő fiatal szerelmesek, hanem az ellenszenves, elárult, megcsalatott és többször is meggyilkolt (!) férj keserű meséje, akit a bulldogfejű Dan Hedaya remekül kelt életre. És mint ilyen, valóban közel áll a zseniálishoz.


Negatív főhősünk, egy isten háta mögött, texasi autóscsárda tulajdonosa egy nála is gusztustalanabb magándetektívvel (M. Emmet Walsh) nyomoztat fiatal felesége után, aki valóban megcsalja, ráadásul pont egy alkalmazottjával. A felszarvazott férj többszöri megaláztatás után végül úgy dönt, hogy eltetteti láb alól az ifjú párt, de persze ez sem sikerül neki, sőt a kapzsi és lusta magánszimat úgy dönt, hogy időt és energiát spórol meg, ha rögtön a megbízóját nyírja ki. De az ő terveibe is több hiba csúszik - ahogy mindenki máséba.

A 1984-es Véresen egyszerű a félreértések és az átvágások sötét vígjátéka, ahol senki nem bízik a másikban, és erre minden okuk meg is van. Ha valami baj van a filmmel, az leginkább az, hogy a Coen testvérek szándékosan jelentős távolságot tartanak saját szereplőiktől, még a leginkább szimpatikus feleségtől is - pedig Frances McDormand ekkor már Joel Coen hitvese volt. Ez még akkor is zavaró, ha a történet logikája és a film noir műfaja valóban indolja ezt, ugyanis nehéz úgy élvezni egy filmet, ha nincs kinek drukkolni. A másik pozitív főszereplő, az azóta teljesen eltűnt John Getz pedig, azon túl, hogy teljesen színtelen, helyenként kifejezetten ellenszenves is. ****

Extrák:
Bevezető az operatőr Barry Sonnenfelddel, képgaléria és a forgalmazó DVD előzetesei. *

Blood Simple (18)
1984 amerikai thriller Hossz: 95 perc
Forgalmazó: Best Hollywood
Rendező: Joel Coen
Szereplők: Dan Hedaya, Frances McDormand, John Getz, Julian Marty, M. Emmet Walsh
Kép: 16:9/1,85:1, színes
Hang: magyar, angol DD 5.1
Felirat: magyar
Vízer
2006.01.30
|


Film premierek

Rontó Ralph

amerikai animációs film, 92 perc, 2012
Játék
A szentendrei Skanzen a magyar nyelvterület népi építészetét, lakáskultúráját, gazdálkodását és életmódját mutatja be a 18. század közepétől a 20. század első feléig tartó időszakig.
Filmek a TV-ben
H
21
K
22
Sze
23
Cs
24
P
25
Szo
26
Legnépszerűbb
Copyright © 2022 Minnetonka Lapkiadó Kft.