Tétova tangó

Vicces módon a bírósági végrehajtók minden örömtől mentes életét élő Jean-Claude tényleg szívpanaszai miatt kezd el tangóleckéket venni, testgyakorlás végett, míg Francoise közeledő esküvőjének nyitótáncára gyakorol. A férfi 50 felé jár, mogorva, zárkózott és első ránézésre elég unalmas, míg a lány szép, fiatal és megejtően nyílt. Nincs bennük semmi közös, hacsak az nem, hogy mindketten boldogtalanok, valami másra vágynak, de nem tudják, hogy pontosan mire. A tánc azonban felszabadít bennük valamit, amivel először nem is tudnak mit kezdeni. Pontosabban: ezzel az érzéssel nagyon sokáig nem tudnak mit kezdeni, és ahogy az lenni szokott, a külvilág csak nehezíti a dolgukat!
 
A tangó itt persze nemcsak egy tánc, hanem szimbólum és önmagán messze túlmutat - értik ugye? -, és ebből bizony jókora giccsparádé is lehetne. Stephane Brize finoman hangszerelt filmje azonban az édesbús szentimentalizmus és az ügyesen adagolt irónia különös keverékét nyújtja. Tempója a vérpezsdítő zenével ellentétben lassú, szándékosan visszafogott, szereplői keveset beszélnek, de az arcjátékuk mindent elmond. A végrehajtó iroda munkamenete, Jean-Claude rendszeres látogatásai kiállhatatlan apjánál egy öregek otthonában, vagy Francoise bizonytalan esküvői készülődése váltakozva hol a vidámság forrásai, hol egy készülődő dráma előérzetét keltik. A két főszereplő, a vicces bajuszú Patrick Chesnais és az ellenállhatatlanul bájos Anne Consigny mindent megtesz, hogy ez a furcsa történet hihetővé váljon, valóban tétova táncuk pedig minden esetlensége ellenére magával ragadó!