Túl a felhőkön

est.hu:
7/10
|
olvasói
7/10 (4)
Hogyan lehetséges az, hogy valaki, aki tolószékből szemléli a világot, beszéd- és írásképtelen filmet rendezzen? Minden bizonnyal Antonioninak kell ehhez lenni, más út nincs.



A 73 éves korában (1985-ben) agyvérzés következtében lebénult olasz mester élni akarása és bámulatos szellemi muníciója győzedelmeskedett a makacs, mozdulatlan anyag béklyója fölött; 10 évvel az eset után fiatal kollégája, Wim Wenders segítségével filmre vitte '83-ban publikált Egy sosem volt szerelem krónikája című kötetének négy kis novelláját. A szkeccsfilm a vágy és beteljesületlen szenvedély metaforikus közegében merítkezik meg, alakjai égi szerelemre vágynak, gyilkolnak, elhagynak és rátalálnak, vívódnak és végül Istennek áldozzák maguk. Az Antonioni-féle termékeny bizonytalanság itt elvont sorsszerűséggé transzformálódik, ami puha ködként telepszik a fragmentált műre. Wenders az epizódok közötti átkötő részeket, valamint a művet közrefogó keretjátékot (prológust és epilógust) készítette.

Jóllehet nem beszélhetünk korszakalkotó filmremekről, és egyértelmű az is, hogy a Túl a felhőkön nem tekinthető sem Antonioni, sem Wenders eddigi életművének csúcspontjaként, azonban elvitathatatlan értékű gesztusfilm és lenyűgöző mesterségbeli tudást tükröző szívbemarkoló szerelmi szonáta. Továbbá az sem elhanyagolható tény, hogy három nemzedék világsztárjait vonultatja fel.

macsek
2006.03.24
|
Al di lá delle nuvole
francia-német-olasz filmdráma, 112 perc, 1995
Két nagy rendező közös munkája: álmokról, emberekről, viszonyokról. Sírnivalóan jó színészek.


Filmek a TV-ben
18:10
Látomás
japán romantikus film, 2018
18:15
Nyomoz az anyuci
amerikai krimi, 2004
18:25
A kilencedik kapu
amerikai thriller, 1999
18:25
Jack Reacher: Nincs visszaút
amerikai akciófilm, 2016 (ism.)
18:35
Rossz társaság
amerikai krimi, 2002
Ifjúsági/gyerek műsorok a TV-ben
17:10
Bing
I. évad, 14. rész
17:10
Mr. Bean
2002, I. évad, 131. rész: Hajvágás
17:15
Alviiin!!! és a mókusok
II. évad, 211. rész: A Tapadó Varangy
17:18
Kismackó kalandjai
I. évad, 27. rész
17:19
Mr. Bean
2002, I. évad, 132. rész: Szomszédok
Játék
Tíz éve született a zenekar a Magyar Színház büféjében és szilveszterkor léptek fel együtt először „jelmeztelenül”.
METU - ma este őszi animációs válogatás a Puskin moziban. A belépés ingyenes! #moziajanlo #programajanlo #animacio #metuanimacio
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.