Kedvenc helyek

Richard Hawley: Coles Corner

olvasói
(0)
(Mute / EMI)

Richard Hawley a Longpigs nevű másodvonalbeli britpop zenekar szólógitárosaként vált ismertté, a Pulp turnézenészeként járt hazánkban is, saját szólólemezeivel pedig egyre kultikusabb státuszba kerül. A 2003-as Lowedges után 2005 őszén egy újfent régimódi, de ezúttal kiemelkedő albummal rukkolt elő, mely aztán bő féléves késéssel Magyarországon is felbukkant.
Ha már Hawley résztvevő volt egy Lee Hazlewood munkássága előtt tisztelgő feldolgozáslemezen (a 2001-es Totally Lee albumon, melyen a Pulp-főnök Jarvis Cockerrel kollaborált), akkor stílszerű volt, hogy dalt szállítson Lee egykori partnerének, Nancy Sinatrának, és szerepeljen is annak legutóbbi stúdióanyagán – az énekesnő 2004-es címnélküli visszatérő lemezére két dal is írt, megint csak Jarvis Cockerrel közösen, és azok közelítették meg leginkább a Nancy & Lee-féle csúcsminőséget. A bemutatkozó mini-albumot is beleértve negyedik szólólemezén – akárcsak összes korábbi kiadványán – Richard Hawley nem jár messze a Nancy és Lee nevével fémjelzett kortól és hangzástól, de a hatvanas évek végének pszichedéliával fellazított amerikai popjától eggyel még régebbre lép vissza a megszólalásban: ha úgy tetszik, régimódi, ha úgy tetszik, klasszicizál.  
 
Frank Sinatra karrierjének Capitol-évei (a korongot nyitó címadó dal egy az egyben azt a korszakot idézi), Roy Orbison melankolikus balladái és Tony Bennett hatvanas évek eleji albumai az egyértelmű sarokpontok, mindezt csipetnyi country (a Wading Through The Water leginkább Johnny Cash előtti tisztelgésnek hat), néhány Elvis-manír, Fred Neil-féle keserédes dallamvilág és bőséges vonóskörítés fűszerezi. Ha folytatjuk az idővonalat, akkor megjegyezhetjük, hogy a nyolcvanas években pár dzsessz-pop beütésű brit zenekar (Aztec Camera, Prefab Sprout) alkotott – részben – ehhez hasonló dolgokat, de találhatunk egy mindennél nyilvánvalóbb fogódzót is: a dalok felében valami olyasmit hallunk, mintha Morrissey próbálna Frank Sinatra stílusában énekelni (ez mondjuk újabban ténylegesen is megesik Mozz-zal, aki mellesleg szintén dolgozott Nancy Sinatra visszatérő albumán). A lemezanyag ezen felébe eső számokban (Coles Corner, Hotel Room, Born Under A Bad Sign, Tonight stb.) döbbenetes a hasonlóság Morrissey és Hawley között között, de a dalok erejét jelzi, hogy nem kiáltunk plágiumot. Azért sem, mert az „inkább zenész” Richard Hawley nem zseniális szövegíró (témái között előkelő helyen szerepelnek melankolikus ábrándok, emlékidézések, bánatos szerelmek), és azért sem, mert a hosszan sorolt minták ellenére van ezekben a szerzeményekben valami nehezen megfogható, de mégis kitapintható eredetiség. Ihletett, időtlen, késő esti lemez. 
 
 
8/10 
Dömötör Endre
2006.07.01
|


Játék
Hú, mennyi holmit kell egy utazáshoz összepakolni! És akkor még könyveket is – ki tudja, melyik nap mihez lesz kedvetek, és főleg mennyi időtök marad este mesét olvasni a kalandokkal teli nap után!
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.