Korszerű színházat szeretnék csinálni - Alföldi Róbert

Bár első az játékfilmjének címe Nyugalom, ez az, amiből a legkevesebb jut Alföldi Róbertnek mostanság. A Bartis Attila regényéből készült dráma egy anya-fiú kapcsolat sokkoló története, amit sokan egy újabb Alföldi-provokációnak tartanak.
- A bemutató után elég kemény támadások értek téged a filmmel kapcsolatban. 
 
- Még csak a szakmai bemutatókon vagyunk túl, február 21-én mutatják be a mozikban a filmet. Sokat várok ettől, remélem, hogy a nézők szeretni fogják, és nem az előítéletek formálják majd a véleményüket. 
 
- Amikor megkerestek téged a forgatókönyvvel, egyértelmű volt, hogy elvállalod? 
 
- Olvastam a regényt, és láttam az előadást is, így nagyon örültem a felkérésnek. Régóta szerettem volna filmet csinálni. Riasztott ugyanakkor mindaz a borzalom, amit egy magyar filmrendezőnek végig kell járnia, ahhoz, hogy eljusson a forgatás pillanatához. Ezért örültem nagyon annak, hogy ilyen különleges helyzetbe kerültem, hiszen nem én házaltam, hanem felhívott a producer, Bodzsár István, s megkérdezte: van-e kedvem megrendezni a Nyugalom című filmet? 
 
- Azoknak, akik látták az Anyám, Kleopátra című darabot, nem volt kérdéses, hogy miért Udvaros Dorottya játssza Weér Rebekát. A többi szereplő kiválasztása viszont elég hosszú ideig tartott.  
 
- Igen, ez így van. Udvaros Dorottya nem volt kérdés, a csapat viszont hosszú válogatás eredményeként alakult ki. A színházban is vannak emberek, akikkel nagyon szeretek együtt dolgozni, de nem osztok rájuk mindig minden szerepet. Nekem az a legfontosabb, hogy a szerephez illő karaktereket találjam meg. Nagyon sok színészt néztem meg. Egyedül és párban; összeraktam másokkal, visszahívtam, megint megpróbáltam, megint mással. Végül a fiú szerepére Makranczi Zalánt választottam. Gryllus Dorka pedig egy véletlen folytán került bele a filmbe. A forgatás előtt egy-két héttel találkoztam vele, és megkértem, hogy jöjjön be egy próbafelvételre. Egyszerűen megéreztem benne is, Zalánban is, Hernádi Juditban, meg mindenkiben, aki a filmben szerepet kapott, hogy ők azok, ők a film szereplői Így állt össze a stáb. 
 
- Első gondolatom a film után az volt, hogy milyen rossz lehetett a színészeknek, mert hát valljuk be, Udvaros Dorottya lejátszott mindenkit. 
 
- Dorottya egy színésznőt alakít a filmben, ezért szélsőségesen, ezerszínűen játszik. Zalánnak legalább ugyanolyan nehéz feladata volt, mert neki az állandóságot, a primér és profán egyszerűséget kellett eljátszania. 
 
- Fogsz még Magyarországon filmet rendezni? 
 
- (nevet) Talán igen, de biztosan nem a közeljövőben. 
 
- A filmnek ki a pozitív hőse? Van egyáltalán? 
 
- Miért kérdezed ezt? Szerinted nincs? 
 
- Miért, szerinted van? 
 
- Szerintem mindenki pozitív hős benne, mindenki küzd a saját negatív énje ellen. 
 
- Nekem a film a szeretetről és a magányról szól. Neked miről szól? 
 
- Arról, hogy jól szeretünk-e, egyáltalán tudunk-e szeretni, és ha nem vagyunk őszinték, az hova vezet. Arról szól, hogy ha nem tudjuk lerakni a múltat, akkor se jelenünk, se jövőnk nincs. 
 
- Izgulsz a Nemzeti Színház miatt? 
 
- Nem. 
 
- Na, egy kicsit sem? 
 
- Nem. 
 
- A Nemzetire azért többen figyelnek, ez a téged ért támadásokból is kiderült. 
 
- Egy év múlva majd kérdezz rá, és akkor beszéljünk erről. Akkor már fájni fog. Most a személyiségemet támadták, nem a munkásságomat. Az meg hidegen hagy. 
 
- Alternatív színházat fogsz csinálni? 
 
- Nem szeretem ezt a szót, mert nem tudom, hogy mit jelent. Talán az a pontosabb, hogy korszerű színházat szeretnék csinálni, amibe belefér az alternatív és belefér a hagyományos színház is. Ami olyan dologról beszél, amihez köze lehet az embereknek, ami hasonlít arra, amiben élnek, és valamelyest ráismernek a saját életükre, vagy ismerős belőle bármi. 
 
- Nehéz lesz az elszakadás a Bárkától? 
 
- Nagyon remélem, hogy nem fogunk elszakadni, hiszen a Bárkában eltöltött idő az életem egyik legfontosabb két éve volt, amire nagyon büszke is vagyok. Abban is biztos vagyok, hogy ha ez a két év nem lett volna, akkor nem én kapom meg a Nemzeti Színház igazgatói posztját. 
 
- Az igazgató szerep miatt nem fogsz kevesebbet szerepelni és rendezni? 
 
- (nevet) Két éve vagyok az igazgatója a Bárkának, de nem mondhatnám, hogy mostanában keveset szerepelnék, vagy keveset rendeznék. Az a lényeg, hogy tisztességgel és jó szándékkal kell dolgozni. 
 
- Hol van most a kutyád? 
 
- (nevet) Általában itt van velem, de ma otthon maradt a takarítónővel, mert őt nagyon szereti. Neki teljes szabadsága van. Jön, megy, ahogy akar. Önálló, felnőtt, megbízható, szuverén lény. 
 
- S magadat milyennek gondolod? Makacs ember vagy? 
 
- Nem. Kitartó vagyok. Nagy a különbség kettő között. 
 
 
 
OIL
2008.02.28
|


Film premierek

Rontó Ralph

amerikai animációs film, 92 perc, 2012
Játék
Molnár Ferenc Caramel 2005-ben, a Megasztár 2. szériájának győzteseként került a zenei köztudatba. 10 év elteltével sikere töretlen, a zenei és közélet kiemelt szereplője.
Filmek a TV-ben
H
8
K
9
Sze
10
Cs
11
P
12
Legnépszerűbb
Copyright © 2022 Minnetonka Lapkiadó Kft.