A tintahal és a bálna

est.hu:
8/10
|
olvasói
4/10 (6)
Bár a cím egyáltalán nem ezt sejteti, de egy nagyon érzékenyre hangolt, ugyanakkor megejtően életszagú filmdrámával találjuk szemben magunkat A tintahal és a bálna esetében. Ízléses és érdekfeszítő stílusban értekezik a széthullott családok szenvedő darabkáiról, miközben diszkrét értékítéletet mond úgy általában a követendő amerikai családmodellről.
 Maga a cím a Manhattanban található Amerikai Természetrajzi Múzeum egyik igen látványos preparált jelenetére utal, amiben a két említett vízióriás egymásnak esik. A sztorihoz való hozzákapcsolás pedig igencsak kézenfekvő, hiszen a történet középpontjában egy válni készülő pár áll, akik azonban nem elégszenek meg a csupán egymásnak dobált sár mennyiségével és minőségével, hanem környezetük érzelmi szálait is beleszövik a háborúba. Csúnya dolgok kerülnek a felszínre, amik még mocskosabb alrétegeket sejtetnek, a kiváltó okok legjellemzőbbjei között találjuk a veleszületett emberi gyarlóságot és természetesen a kezelhetetlen szexuális kaotizmust.
 
A nyolcvanas évek derekán járunk, a helyszín Brooklyn, hőseink pedig egy négytagú család szereplői. Az apa, Bernard éppen kiégni készülő, valaha menő író, az anya, Joan, aki viszont kezdeti irodalmi szárnypróbálgatásai sikerének örvendhetne, ha egoista urát nem mardosná a szakmai féltékenység. Az amúgyis gyenge lábakon álló kapcsolatot robbantja ez az új helyzet, aminek következményét a két tizenéves gyerek sínyli meg leginkább. 
 
Noah Baumbach rendező állítólag saját alteregóját mintázta meg a kamaszodó fiú szerepében, míg a többiek hű másai családtagjainak. Igen erős párhuzamot figyelhetünk a függetlenfilmes nagy provokátor, Todd Solondz családábrázolásaival, bár Solondz jóval nyersebben és hatásosabban fogalmaz, a lényeg azonban Baumbach popularfreudista mozijában is ugyanaz. 
 
 
macsek
2008.03.07
|
The Squid and the Whale
amerikai vígdráma, 88 perc, 2005
Rendező:

Noah Baumbach

Színész:

Owen Kline
(Frank Berkman)

Jeff Daniels
(Bernard Berkman)

Laura Linney
(Joan Berkman)

William Baldwin
(Ivan)

Jesse Eisenberg
(Walt Berkman)

Anna Paquin
(Lili)

(5 kép)


Filmek a TV-ben
H
6
K
7
Sze
8
Cs
9
18:20
Egyetlen
amerikai sci-fi, 2019
18:40
Deep Impact
amerikai akciófilm, 1998
18:45
Ösztön
amerikai thriller, 1999
18:45
Little Woods
amerikai krimi, 2018
18:50
300
amerikai akciófilm, 2007
Ifjúsági/gyerek műsorok a TV-ben
H
6
K
7
Sze
8
Cs
9
14:40
Vadócok
2018, I. évad, 30. rész: A földönkívüli
14:40
Mr. Bean
2015, II. évad, 41. rész: Szuperhős Bean
14:45
Szobafogság
Clean évad, 1. rész: 121
14:48
Ruff Ruff, Tweet és Dave
I. évad, 9. rész
14:50
Lamput
2016, III. évad, 312. rész
Copyright © 2020 Minnetonka Lapkiadó Kft.