Emberrablók (2005)

est.hu:
6/10
|
olvasói
8/10 (2)
Délelőtti kalandfilm, nincs is annál jobb, lehet nézni az ágyból, akinek jó a dolga. Aztán, ha rossz, befordulni a másik oldalra, és ha a nap is süt, leküldeni a gyereket sörért, hiába négy éves még csak.
Hm, angolok. Eléggé kétesélyes banda, ha filmről van szó, bár gyerekeknek tudnak jót csinálni. Látatlanban e mögött is hasonló szándékot sejtek, nézzük, mit is kínálnak nekünk! Davie Balfour (James Anthony Pearson, ki az?) özvegy édesapjával él Skóciában. Már ez maga szép dolog. Egy napon az apa súlyos balesetet szenved, ami már kevésbé kedves. Halálos ágyán elárulja Davie-nek, hogy ő nem egyszerű földműves, paraszt magyarul, hanem az egyik leggazdagabb skót nemesi család jogos örököse.
 
Ez megint szép esemény. Az ifjú elindul, hogy a címet jogtalanul viselő nagybátyjának (Adrian Dunbar) bejelentse igényét az örökségére, ennél én azonban valahogy fifikásabb lettem volna. Már ügyvéddel mennék! Ugyanis rokona fondorlatos módon rabszolgakereskedők kezére játssza Davie-t, amit, ha nem is ebben a formájában, de sejteni lehetett. Mégis csak gyerekfilm lesz ez, de az inkább guruljon a napsütésben, mi meg teljesítsünk helyette, így nézve, vagy úgy alva!
háopépé
2008.03.28
|
Kidnapped
angol kalandfilm, 137 perc, 2005
Rendező:

Brendan Maher

(4 kép)


Filmek a TV-ben
H
30
K
31
Sze
1
Ifjúsági/gyerek műsorok a TV-ben
H
30
K
31
Sze
1
Játék
A szentendrei Skanzen a magyar nyelvterület népi építészetét, lakáskultúráját, gazdálkodását és életmódját mutatja be a 18. század közepétől a 20. század első feléig tartó időszakig.
Copyright © 2023 Minnetonka Lapkiadó Kft.