A Vasember

est.hu:
7/10
|
olvasói
8/10 (210)
Vasembernek lenni első hallásra szó szerint nehéz és kockázatos dolog - ott a rozsda, meg a mágnesesség is -, de szuperhősöknél minden lehetséges, még az is, hogy Robert Downey Jr. bújjon meg a páncél alatt.
Lássuk be, Downey Jr. nem kifejezetten szuperhős alkat, de a film pont ebből kovácsol tőkét, mert több itt a vicces benyögés, mint az akció, de hogy ez jó-e, az inkább nézőpont kérdése. De lássuk is, mi a téma! Hősünk, az egyelőre még nem szuper Tony Stark (Downey Jr.) milliárdos feltaláló, aki a hadiiparban kamatoztatja tehetségét egészen addig, míg egy afganisztáni „prezentáción” el nem rabolja egy terrorszervezet, akik arra akarják kényszeríteni, hogy tömegpusztító fegyvereket készítsen nekik. Csakhogy a fifikás Stark inkább egy egyszerű, de hatékony páncélt készít magának, és meglóg a fogságból, és az itt szerzett élmények hatására úgy dönt, egyszerre fog igazságot és észt osztani.
 
A továbbfejlesztett acélruhával neki is vág, hogy nagyon egyszerű módon rendet teremtsen, de végig nem tudja megállni, hogy valami frappánsat ne mondjon, ami Downeytól nem is olyan szokatlan. Aki viszont nagyon szokatlan, és gyakorlatilag felismerhetetlen, az Jeff Bridges a főgonosz szerepében, és Gwyneth Paltrow, aki a szokásos törékeny szépség helyett ezúttal a dögös macát hozza. A rendező, Jon Favreau, akit színészként is bírunk nagyon, szemmel láthatólag jól szórakozott a film készítése során, a technikai részleg pedig igazán kitett magáért, csak a jó öreg akcióból lehetett volna valami olyasmit is betenni, amit az előzetesben még nem mutattak meg.
Vízer
2008.04.23
|
Iron Man
amerikai kalandfilm, 126 perc, 2008
Szemet kápráztató képregény-feldolgozás, melyben a feltaláló és különc milliárdos, Tony Stark megalkotja a tökéletes fegyvert, amit kapásból testére ölt. Nem Sztálin, nem Superman – Vasember!
Rendező:

Jon Favreau

Forgalmazza: UIP-Duna Film
Bemutató: 2008. április 30.
(9 kép)


Film premierek

Fájdalom és dicsőség

spanyol filmdráma, 113 perc, 2019

Átkozottul veszett, sokkolóan gonosz és hitvány

amerikai thriller, 108 perc, 2019

Aladdin

amerikai kalandfilm, 128 perc, 2019

A gyermek

ír horror, 90 perc, 2019
Játék
A világhírű zongoraművész, a Liszt-díjas Farkas Gábor legújabb, a Hungaroton gondozásában megjelent lemezének anyagát mutatja be szerda esti koncertjén.
Filmek a TV-ben
H
20
K
21
Sze
22
Cs
23
18:05
Harry Potter és a félvér herceg
amerikai-angol fantasy, 2008
18:10
Gombos Jim és Lukács, a masiniszta
német családi film, 2018
18:10
A csodálatos Pókember 2.
amerikai akciófilm, 2014
18:15
Ricsi, a gólya
luxemburgi-belga-német-norvég-amerikai animációs film, 2016
18:15
Túl az Óperencián
amerikai kalandfilm, 1992
Copyright © 2019 Minnetonka Lapkiadó Kft.