Megint szakított Kate Hudson és Owen Wilson

Habár nemrég még (igaz, egy félreértés miatt) eljegyzésük hírét keltették, most kiderült: Hollywood leghírhedtebb „ki-be kapcsolatban” élő sztárpárjának tagjai ismét szakítottak egymással.
A két színész alig két hónappal azután szakította meg egymással újra a viszonyt, hogy Miamiban felmelegítették románcukat. A viharos románc először még 2006. szeptemberében kezdődött, majd a következő év júniusában Hudson és Wilson szakítottak (két hónappal később az utóbbi öngyilkosságot kísérelt meg). 
 
Az újbóli szétválás híre pikáns módon pedig közvetlenül azok után a téves beszámolók után érkezett, melyek szerint a pár tagjai eljegyezték egymást (amit Kate Hudson szóvivője útján rögtön meg is cáfolt). A tévedés alapja, mint kiderült, az volt, hogy a Bostonban éppen a Bride Wars (Aracsata) című filmet forgató Hudson ujján egy Tiffany-gyűrűt láttak (ami azonban csak forgatási kellék volt). 
 
„Elég csúnya szakítás volt. Owen azt mondta, nagyon kemény volt. Igazából ezért nem is nagyon akar rágódni rajta. Maga mögött akarja tudni ezt az egészet” – számolt be róla Wilson egy haverja. 
 
A szakítás után egyébként a két fél megpróbál feltűnően lazán viselkedni: a 29 éves Hudson nemrég Bride Wars-beli férfipartnerével időzött a bostoni Liberty Hotel bárjában, míg a 39 éves Wilsont egyszerre két nővel látták a New York-i Upstairs nevű szórakozóhelyen. 
 
 
 
(people.com) 
2008.05.16
|


Film premierek

Rontó Ralph

amerikai animációs film, 92 perc, 2012
Játék
Ester Rada az élő bizonyíték rá, hogy jelentősen lerövidíthető az az időszak, amikor a kezdő zenész ötvenfős klubokban kényszerül játszani húsz fizető vendég előtt.
Legnépszerűbb
Copyright © 2021 Minnetonka Lapkiadó Kft.